Az idegenbeli bravúr után hazai siker?
Az Újpestet fogadja a ZTE

2023 augusztus 26.-án 2-1-re nyert az Újpest a ZTE ellen a Szusza Ferenc-stadionban.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Az OTP Bank Liga 16. fordulójában a Diósgyőr elleni igen fontos idegenbeli győzelem után szombaton délután az utóbbi időben gyengélkedő Újpestet fogadja a ZTE. A fővárosi csapat sorozatban az ötödik vereségnél tart, viszont az egerszegiek teljesítménye hazai pályán meglehetősen gyenge. Esetleges ZTE-győzelemmel Márton Gábor csapata három pontra megközelítené a lila-fehéreket.
A címvédő Ferencváros a listavezető Paks vendége lesz a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 16. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
A hazaiak egy ponttal előzik meg a fővárosiakat, akik szerdán, a 4. fordulóból elhalasztott és most pótolt mérkőzésen 2-0-ra győztek Mezőkövesden, így 38 nap után tudtak ismét bajnokit nyerni.
A két együttes az ötödik körben a Groupama Arénában csapott össze egymással, akkor a Fradi kiütéses, 6-1-es sikert aratott úgy, hogy az előző szezonban még paksi színekben gólkirály Varga Barnabás háromszor is betalált. A válogatott támadó sérülése miatt várhatóan most nem lép pályára, a másik oldalon viszont valószínűleg a kezdő tizenegyben kap helyet Könyves Norbert.
„Egy merőben más összecsapásra számítok, mint az első alkalommal a szezonban, akkor a Groupama Arénában az első félidőben teljes rövidzárlatot produkáltunk – idézte a Paks honlapja Könyvest. – Biztos vagyok benne, hogy szinte derbi hangulat lesz. A vasárnapi is egy nehéz találkozónak ígérkezik, hiszen ne feledjük, papíron toronymagasan felettünk van a Ferencváros. Ettől függetlenül mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy itthon tartsuk mindhárom vagy minimum az egyik pontot.”
Ami a forduló további programját illeti, a pénteki nyitómérkőzést az ötödik Puskás Akadémia és a hetedik Kecskemét játssza Felcsúton, a harmadik helyen álló Fehérvár pedig, amely immár öt mérkőzés óta veretlen, vasárnap a tizedik Mezőkövesd vendége lesz. A negyedik Debrecen a hatodik MTK-nál vendégeskedik. Vasárnap kora délután szabolcsi-borsodi rangadóra kerül sor Kisvárdán, ahol a sereghajtó, de egyre jobb formába lendülő hazai csapat az utóbbi két bajnokiját elvesztő Diósgyőrt fogadja.
Az M4 Sport minden mérkőzést élőben közvetít.
A 16. forduló programja:
péntek:
Puskás Akadémia FC-Kecskeméti TE 20.00
szombat:
MTK Budapest-Debreceni VSC 13.15
ZTE FC-Újpest FC 15.45
vasárnap:
Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 13.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Fehérvár FC 15.30
Paksi FC-Ferencvárosi TC 18.00