Sokadrangú komikusoknak elmennének

2023. 11 21. 10:32

A Momentum-Mókus őrs és a „demokratikus” sajtó esetei

A cirkuszosautó a Fidesz kongresszusára érkezik…
Fotó: vadhajtasok.hu

Az ellenzék a Fidesz kongresszusának napján is kitett magáért. A Momentum most sem hazudtolta meg önmagát. Eddig is arról volt közismert ez a csapat, hogy a romboláson kívül máshoz nem ért, s nem is akar érteni. Érthető, hiszen építkezni sokkal nehezebb.

Orbán Viktor megszorításait kritizáló guruló óriásplakáttal, valamint az „Év Megszorítói díj győztese” kupával akciózott a Momentum a Fidesz tisztújító kongresszusának bejáratánál.

Hajnal Miklós momentumos képviselő egy kupával a kezében ment a bejárathoz, ahol megpróbált átjutni a biztonsági őrökön, hogy átadja egy fideszes politikusnak a párt számára készített kupát, amit az „Év Megszorítói díj győztesének” készítettek, azaz a Fidesznek.

A Momentum egy plakátautót is helyszínre vitt, amin Orbán Viktor látható egy halom pénz mellett, azzal a felirattal, hogy „az ő megszorításai miatt egyre kevesebb a pénzed.” Közben egy hangosbemondóból azt üzenték, hogy „elég a megszorításokból, elég a hazugságokból”.

A kupát végül Hajnal Miklós nem tudta senkinek sem átadni, így a bejáratnál hagyta, a földön, a kapu mellett.

Fekete-Győr András és Hajnal Miklós. A Momentum agytrösztjének egy része.
Fotó: Origo/Koncz Márton

Hajnal Miklósról egyébként nem árt tudni, hogy már akkor füllentett, amikor közgazdásznak tüntette fel magát, amikor még magyarországi érettségije sem volt.

Alig ért véget a Fidesz kongresszusa, amikor a baloldali sajtó – élén a HVG-vel –világgá kürtölte Orbán Viktor kapitális hibáját, amikor a Fidesz elnöke köztársasági elnök úrnak nevezte Novák Katalint.

Az elnök asszony egyébként nem is volt jelen a rendezvényen. Orbán a jelenlévő Schmitt Pált tisztelte meg ezzel a címmel, hiszen volt köztársasági elnökként ez a megszólítás dukál neki.

A gyűlölet, a hatalomvágy nem jó tanácsadó. Főleg úgy, hogy a szürkeállomány kevés a normális politizáláshoz, s ilyenkor gyermeteg anarchista akciókra futja, s azokon már csak nevet az emberek többsége.

A baloldali értelmiség által ajnározott HVG egyébként elkövetett egy másik szarvashibát is. Nacsa Olivér humoristát kinevezte a Fidesz országgyűlési képviselőjének. A HVG szerint  – ez alapján – Nacsa Lőrinc viszont humorista. S hogy cifrább legyen a zűrzavar, az a bizonyos Nacsa nem a Fidesz, hanem a KDNP parlamenti képviselője. Nacsa Lőrinc néven…

Ekler Elemér