2024-ben is együtt indul a „hatosfogat”?

2023. 10 26. 08:02

Beszélgetés dr. Fodor Csabával, a nagykanizsai ÉVE-frakció vezetőjével (5.)

Dr. Fodor Csaba szeretné, ha 2024-ben is együtt indulna a 2019-es „hatosfogat”.
Fotó: Zalatáj

Beszélgetésünk végéhez értünk dr. Fodor Csabával, a nagykanizsai közgyűlés balliberális, egy fős többségben lévő ÉVE-frakció vezetőjével. Szót ejtettünk többek között Nagykanizsa és Zalaegerszeg vélt vagy valós ellentétéről, a lehetséges együttműködésről, az elmúlt több, mint négy esztendő várospolitikájáról, gazdasági helyzetéről. Érintettük a kormányzat és Nagykanizsa kapcsolatát, annak tükrében, hogy az ÉVE-frakció szerint a város csak ráfizetett erre, mert több volt az elvonás, mint a támogatás. Nem maradhatott ki a kanizsai médiahelyzet, s természetesen a közgyűlés két frakciója közötti ellentét sem. Beszélgetésünk végén szóba került a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulásban kialakult helyzet is. (A társulási tanács egyébként 2023. október 25-én tartotta ülését, a fejleményekre a későbbiekben visszatérünk – a szerk.)

– Hogy áll jelenleg a térségi társulás ügye?

– Ott valami nagy félreértés történt részükről. Mi azt mondtuk, hogy a társulás épülete részben kihasználatlan. Csendes, zárt helyen fekszik, normális környezetben. Azt szeretnénk, ha az idősügyi ellátás egy részét oda tudnánk integrálni. Ott lehetne a nappali ellátás. Ezért kértük, hogy adják oda használatba térítésmentesen. Sajnos befurakodott ide is a politika, s azt mondták, hogy ez nem lehetséges, nem engedik meg.

– Mi volt erre a válaszuk?

– Ha ez nem megoldható, akkor mi kilépünk ebből a társulásból, s ebben az esetben el kell számolni a kilépő taggal.

Az a bizonyos Bajza utcai ingatlan, a vita tárgya.
Fotó: Facebook

– Mekkora Nagykanizsa részesedése?

– Mintegy hetvenöt százalék lakosságarányosan. Ilyenformán a ránk eső épületrészhez is hozzájutunk.

– Nincs megegyezés?

– Egy szakmailag kidolgozott javaslattal álltunk elő. A várost a társulásban dr. Schauta Marcell képviseli, ő tudna erről részletesen tájékoztatást adni.

– Véglegesnek tekinthető Nagykanizsa kilépése?

– Én nem látom annak, még bármi történhet.

– Közeleg az önkormányzati és az EP-választás. Hogyan indulnak 2024-ben, ismét együtt, közösen?

– Nekünk van egy egyesületünk.

– Igen, ezt tudom, az Éljen VárosuNk Egyesület. Ám 2019-ben ott szerepelt a közös listán a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Momentum is. Ezt a „hatosfogatot” el tudja képzelni újra?

– Én szeretném, ha így maradna!

Ekler Elemér
(Vége)

Az interjú előző részei:

Ahogy az ÉVE frakcióvezetője látja (1.)  2023.10.05.

Ahogy az ÉVE frakcióvezetője látja (2.) 2023.10.09.

Ahogy az ÉVE frakcióvezetője látja (3.)  2023.10.13.

„Tudtunk együtt dolgozni már a Fidesszel”  (4.) 2023.10.19.