Majtényi a mélyvízben…
„A fideszes média egy acélkupolát borít több millió magyar állampolgárra, amelyen belül csak az állami propaganda és a bulvár jelenik meg” – foglalta össze a magyar sajtószabadságról alkotott véleményét az egykori államfőjelölt Majtényi László a Klikk TV Mélyvíz című műsorában a minap. (Emberünk annak a százmilliókkal kitömött Eötvös Károly Közpolitikai Intézetnek az elnöke, amelyet a szamaritánus Soros György alapított még 2003 januárjában úgymond a magyar közélet formálására – ennek fényében érdemes kezelnünk Majtényi véleményét.) A megmondóember Papp Dániel MTVA-vezérigazgató szavain akadt ki, aki úgy látja, a közmédia hiteles és tényszerű a magyar hírpiacon. Majtényi szerint Papp mondatain egy normális világban kacagnak. (Idehaza a sajtószabadsághoz csupán a munkásosztály polgárosodásban nagy szerepet játszó Népszavának van köze.)
Némi históriai kitérőt is kapunk az ellenzéki bölcstől. Megtudjuk, a magyar történelem a mohácsi vész óta folyamatosan egy roncsderbi. Ő egyébként a kilencvenes évek elején, de még 2000-ben is optimista volt, hogy változás jön, ám nem így történt. „De legalább a mi életünkben volt 21 év szabadság, 1990 és 2010 között”. Mindebből azért sokat levesz a lánglelkű Majtényi daliás múltja. Az ifjú mozgalmár lelkes tagja volt annak a Demszky-féle maoista körnek, amely 1972. március 21-én, a tanácskommün kikiáltásának évfordulójára vörös kokárdás tüntetést szervezett a fővárosban – válaszképpen arra a március 15-i forradalmi megmozdulásra, amely után majdnem kilencven embert tartóztatott le és börtönözött be a kádári népi demokrácia. Akkor volt ám sajtószabadság – csak nem írhattak róla az újságok.
Pilhál György
Magyar Nemzet