Kertben elásott holttest Orosztonyban
Befejezték a nyomozást a zalai rendőrök
A zalai rendőrök befejezték a nyomozást azzal az orosztonyi férfival szemben, aki bántalmazta, majd megölte barátját.
A rendőrségre 2022. január 5-én érkezett bejelentés arról, hogy egy férfit régen láttak Orosztonyban, a lakóhelyén nem tartózkodik. A rendőrök az eltűnt személy felkutatása érdekében adatgyűjtést végeztek, meghallgatták a családtagokat, ismerősöket, majd 2022. március 1-én a holttestet is megtalálták.
A széleskörű nyomozati cselekmények eredményeként a nyomozók megállapították, hogy 2021. december 4-én szóváltás, majd dulakodás alakult ki az 56 éves helyi férfi házában közte, és barátja között. A vita hevében az elkövető bántalmazta, majd egy késsel mellkason szúrta áldozatát, akit egy nappal később a házhoz tartozó kertben ruhákba csomagolva elásott, ezután pedig ágakkal takarta el a hantot.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást az 56 éves orosztonyi férfival szemben. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait megküldték az illetékes ügyészségnek. A gyanúsított 2022. március 3. óta letartóztatásban van. (Forrás: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság)