Balaicz Zoltán levele a Magyar Postának
Egyeztetés nélküli bezárások
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere levelet írt a Magyar Posta Zrt. megbízott vezérigazgatójának a postahivatalok bezárása miatt. Változtatás nélkül közöljük a polgármester levelét:
„Magyar Posta Zrt.
Simon Csilla megbízott vezérigazgató részére
Tisztelt Vezérigazgató Asszony!
Egy nappal ezelőtt a Magyar Posta bejelentette, hogy mivel az európai energiaválság a vállalatot is érinti, ezért ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését november 12-től az energiafelhasználás csökkentése érdekében. Azokon a településeken, ahol több posta is működik ott a nyitva maradó postahivatalok megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják majd az ügyfeleket. Budapest mellett zárnak be szombathelyi, nagykanizsai, veszprémi, győri, miskolci, debreceni, kecskeméti, nyíregyházi, békéscsabai hivatalokat is.
A bejelentés alapján a döntés Zalaegerszeget is érinti:
– 2-es posta (Bajcsy-Zsilinszky tér 1.)
– 4-es posta (Körmendi utca 24.)
– 5-ös posta (Platán sor 25.)
– 6-os posta (Köztársaság utca 65-67.)
– 7-es posta (Bozsoki út 1.)
– Zalabesenyői kirendeltség (Besenyő utca 20.)
Természetesen a takarékossági intézkedéseket megértem, hiszen a mi önkormányzatunk is számos lépést tesz meg az energiaköltségek csökkentése érdekében.
A Magyar Posta Zrt.-vel eddig jó és korrekt viszonyban dolgoztunk együtt, ennek szép példája az északi ipari parkunkban egymilliárd forintos beruházással épülő, 2700 négyzetméteres új postai logisztikai központ, amely 62 munkahelyet is eredményez majd.
Azt azonban elfogadhatatlannak tartom, hogy városvezetőként a hírekből értesüljek a Magyar Posta Zalaegerszeget érintő döntéséről. Önkormányzatunk jogos elvárása, hogy minden, a településünket, a polgárainkat érintő ügyben az ész érvek és adatok megismerésével, álláspontjaink ismertetésével legyen konzultáció az érintettekkel. Sajnos ez most elmaradt.
Ha lett volna lehetőség az előzetes egyeztetésre, akkor elmondhattam volna, hogy bár a landorhegyi városrészt az ideiglenes időszakban ki tudja majd szolgálni a Keresztury Dezső VMK épületében működő posta, azonban a kertvárosi városrész szerintem nem maradhat hivatal nélkül. Azt is jeleztem volna, hogy bár a statisztikában jól mutat a kaszaházi kézbesítő posta, mint nyitva maradó hivatal, az azonban alkalmatlan ügyfélforgalom lebonyolítására.
Még egyszer hangsúlyozom: tudjuk, hogy szükség van a takarékosságra és a postahivatalok egy részének ideiglenes szüneteltetését tudomásul is vesszük, hiszen Zalaegerszeg sem lehet kivétel, azonban kérjük, hogy november 12-ig kerüljön sor személyes egyeztetésre a Zalaegerszeget érintő döntésekről és legalább a kertvárosi (6-os számú) posta további működésének lehetőségét vizsgálják felül!
Zalaegerszeg, 2022. október 30.
Köszönettel: Balaicz Zoltán polgármester”
* * *
A Magyar Posta lassan már csak nevében utal arra, hogy mi is lenne a valódi feladata. A klasszikus postai szolgáltatások egyre inkább kikopnak tevékenységi köréből, gondoljunk csak az újságterjesztésre. A megmaradó szolgáltatások díjai pedig folyamatosan és drasztikusan emelkednek.
Ráadásul most már szinte úgy érzi az ember – ha bemegy egy postahivatalba –, hogy egy kínai vegyeskereskedésbe lépett. Kínálnak mindent, amit nem éppen a postán szeretne megvenni az ember.
Az energiaválságra természetesen lehet hivatkozni a postabezárások kapcsán is. Azt azonban elvárnák az emberek, hogy egy állami cég vezetői megkeressék az érintett települések polgármestereit, hogy a végleges döntés előtt erről egyeztessenek.
Ez lenne a minimum!
Ekler Elemér