Giorgia Meloniék sima győzelme várható az előzetes adatok szerint Olaszországban
Ursula von der Leyenék mocskos eszközei

Matteo Salvini, Silvio Berlusconi és Giorgia Meloni a jobboldali pártok kampányzáróján Rómában 2022. szeptember 22-én.
Fotó: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi
A jobboldali szövetség győzelmét jelzik a vasárnap tartott olasz parlamenti választáson az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések. A Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), Silvio Berlusconi Hajrá, Olaszország! pártja, valamint a Matteo Salvini vezette Liga alkotta jobboldali koalíció a szavazatok 41-45 százalékát szerezte meg, ami úgy tűnik, bőven elegendő lesz a kormányalakításhoz. Pártokra lebontva az FdI kapta a legtöbb szavazatot, 22-26 százalékot, ami a jobboldaliak közötti megállapodás szerint azt jelenti: Giorgia Meloni lehet a jobboldal miniszterelnök-jelöltje. A Liga 8,5-12,6 százalék, a Forza Italia 6-8 százalék között teljesített.
A második helyen az Enrico Letta volt miniszterelnök által vezetett baloldali koalíció végzett 25-29 százalékkal. Egy másik volt kormányfő, Matteo Renzi irányította Élő Itália és centrista szövetségese 6,5-8,5 százalékos eredményt ért el, míg a Giuseppe Conte korábbi miniszterelnök vezette Ötcsillagos Mozgalom 13,5-17,5 százalékot.
A választási részvétel aránya 65 százalék volt, ami jócskán elmarad a négy évvel ezelőtti 73 százaléktól. (Forrás: Magyar Nemzet)
* * *
„Ursula von der Leyen múlt szerdán előadást tartott az amerikai Princeton Egyetemen, ahol az egyik hallgató az olaszországi választásokról kérdezte. Válaszában az Európai Bizottság elnöke azt mondta, figyelemmel kísérik a választások eredményét, és ha a dolgok „nehéz irányba” mennek, akkor, ahogy már beszélt Magyarországról és Lengyelországról, vannak eszközeik. Ursula von der Leyen a felmérésekben előnyre álló jobboldal esetleges győzelmére utalt.”
Tiszta sor – ahogy az Alapjogokért Központ is megállapítja:
„Ez nyílt beismerése annak, hogy a bizottság világnézeti okok miatt bünteti hazánkat és Lengyelországot is, és ha nyer az olasz jobboldal, akkor Olaszország is hasonló eljárások és vegzatúra kereszttüzében találhatja magát − mutatnak rá.”
Ha a választók nem találják el a Brüsszelnek tetsző választási eredményt, akkor majd jön a jogállamisági vegzálás meg a pénzmegvonás.
Ez lenne a felvilágosultak és a haladók Európája, ez lenne az új demokrácia.
Nos: a brüsszeli bürokraták gazemberek, Ursula von der Leyennel az élükön.
És pontosan így is kell viszonyulni ezekhez. (Forrás: badog.blog)