Hatvankilenc éves korában elhunyt Papp II. Zoltán, a ZTE egykori labdarúgója. Zalatárnok, ez a kis zalai falu ontotta egykor a tehetségeket labdarúgásban. Elég csak Papp Antalra, a ZTE 1960-as, 70-es évek kitűnő középhátvédjére gondolni. S követte őt a ZTE-hez öccse, Papp Zoltán is. Papp Tóni, a testvér néhány évvel ezelőtt búcsúzott e földi világtól, s most az a szomorú feladat vár a krónikásra, hogy öccse, Papp II. Zoltán labdarúgó pályafutását idézze fel.

14 évesen már igazolt labdarúgó volt szülőfaluja, Zalatárnok csapatában. 1971 nyarán igazolt a nagy terveket szövögető zalaegerszegi együtteshez.

Az 1971-72-es szezonban, még az NBI/B-ben mutatkozott be a ZTE csapatában. Igaz, ebben a bajnoki évben mindössze egy mérkőzésen lépett pályára, mégpedig 1972. június 11-én, a Pénzügyőr elleni találkozón, amelyet 1-0-ra a pasarétiek nyertek meg. Viszont a szezon végén második helyezett és feljutó ZTE tagjaként, 1972 nyarán az élvonalban találta magát.

A 14. labdarúgó volt, aki pályára lépett a ZTE csapatában, az élvonalban. Első mérkőzését, 1972. szeptember 23-án, a Komlói Bányász otthonában játszotta (0-1). Ez a találkozó volt a ZTE első idegenbeli élvonalbeli találkozója, egyben az egyesület labdarúgó-csapatának a televízió által közvetített első mérkőzése. Érdekesség, hogy a Tatabánya elleni vesztes szezonnyitót követően éppen a testvére, Papp I Antal helyén, a középhátvéd posztján kapott lehetőséget Szőcs Jánostól a bizonyításra. Jó képességű labdarúgó volt, bármikor számolni lehetett vele, ám évek alatt sem vált alapemberré a zöld-fehéreknél. 1972 és 1976 között 44 NB I-es mérkőzésen játszott. 1976. késő őszén súlyos porcsérülést szenvedett, műtéten esett át, s bár az 1977-78-as szezon tavaszán, másfél év kihagyás után megpróbálkozott a visszatéréssel, de már nem tudott visszakerülni a csapatba. Utolsó NB I-es mérkőzését így 1976. október 16-án, a Kaposvári Rákóczi ellen játszotta a ZTE csapatában (3-1).

Mindössze 24 esztendősen, kényszerűen befejezte élvonalbeli pályafutását, s a játékot alacsonyabb osztályban, Nagykanizsán folytatta.

Súlyos betegség után érte a halál. A kapus, Fehér II. Imre volt általában a szobatársa az edzőtáborokban, s az idegenbeli mérkőzések alkalmával. Így emlékszik rá:

– Fiatalon került hozzánk, akkoriban meglehetősen nagy volt a generációs különbség a csapatnál. Szerény, nyílt, amolyan tiszta szívű falusi embernek ismertem meg, aki jól beilleszkedett a közösségbe. Kiváló adottságai voltak, s hogy nem tudott több élvonalbeli mérkőzést játszani, annak két oka volt. Egyrészt abban az időben a posztján kiváló képességű játékosok szerepeltek a ZTE-ben. Másrészt rendkívül sérülékeny volt, négyszer operálták a térdét – mondja az egykori játékostárs.

Papp Zoltánt szülőfalujában, Zalatárnokon helyezik örök nyugalomra.

Nyugodjon békében!

Ekler Elemér – Nagy András