Kanizsa és Egerszeg…
Üzenet egykori diákvárosomnak (4.)
Az egykori Zrínyi Miklós fiúkollégium bejárata. Jelenleg zárva van, felújításra vár. Köszönet Balogh Lászlónak, Nagykanizsa polgármesterének és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselőnek, hogy bemehettem, s felidézhettem a régi emlékeket.
Bevallom, megszerettem Kanizsát. Bigamista lettem. Csodáltam Nagykanizsát, s ragaszkodtam Zalaegerszeghez.
Most kanizsai barátaim mondják ugyanezt. Arra kíváncsiak, hogy mi Egerszeg titka, mi a dinamikus fejlődés magyarázata.
Nagyon egyszerű. A megyeszékhelyen a város fejlődését érintő kérdésekben az ellenzék is partner volt. Nem voltak itt közgyűlési botrányok, kisstílű ellenkezések. Igen, ehhez az is kellett, hogy a 60 ezres város választásokon fejezze ki egyértelmű akaratát. S ez meg is látszik a megyeszékhelyen, annak fejlődésén. Talán nem véletlen, hogy néhány nappal ezelőtt Balaicz Zoltán vehette át az Év polgármestere díjat.
No, de térjünk vissza időutazásunk kezdetére! 1967 őszén a Winkler Lajos Vegyipari Technikum tanulója lettem, hogy teljesítsem szüleim konszolidált kérését a jövőmet illetően. Majd ha önálló kenyérkereső leszel, akkor gondolkodhatsz az újságírásról, eresztettek önálló utamra Nagykanizsára.
A kollégium nagyterme. Nappal étterem, délután a tanórák helyszíne volt. Este közösen nézhettük a televíziót, amennyiben kiérdemeltük.
A Zrínyi Miklós fiúkollégium egy új, szokatlan környezetet jelentett. Mi, elsőévesek – ahogy a felsősök felsőbbrendű gőggel „hernyóknak” neveztek minket – ismerkedtünk egy új világgal, s azzal is, hogy az érettségi előtt álló negyedikesek amolyan tisztiszolgának tekintettek bennünket. Vegyes volt a kép: vagyis olajosok, Landler (akkor így nevezték a mai Batthyány-gimnáziumot – a szerk.) és Mező- gimnazisták, kerisek egyaránt az ódon épület lakói voltak. Most már elmondhatom, hogy az olajipari technikum negyedikesei voltak a „legkönyörtelenebbek”, élvezték a „hernyók” regulázását. Szerencsére a riválisok, a negyedikes zalaegerszegi vegyisek védőszárnyai alatt ebből mi, egerszegiek keveset éreztünk.
Hamar felfedeztük a kanizsai Béke mozi oldalpáholya kínálta különlegességet. Legalább olyan nehéz volt oda jegyet szerezni, mint az egerszegi Ady mozi 22. sorába. A vetítővászon előtti első sorban ülni amolyan vagány kihívás volt, míg a kanizsai Béke mozi oldalpáholyába már a serdülő kor diktálta természetes életérzés vezérelt bennünket. Ott át lehetett ölelni feszengő izgalommal úgy a lányt, hogy azt nem sokan láthatták.
A nagykanizsai vasútállomás… Akkor még nem személygépkocsival utazhattak a középiskolások.
S ott volt a mozi mellett a művelődési ház, aminek már más a funkciója. Iskolai bálok, hétvégi Flamingó koncertek. S az emlékezetes Metro-koncert, ami nem szokványosan zárult. A zárószám után – a vastapsot követően – véletlenül az élő mikrofon előtt megjegyezte a frontember: – Játszunk még ezeknek a p…..toknak? Egy színpadra fellépő kemény kanizsai fiú pofonnal válaszolt a kérdésre.
Az iskolában csak kapkodtuk a fejünket. Tömték agytekervényeinkbe a szervetlen és szerves kémiát, a kémiai technológiát, a fizikai-kémiát, a vegyipari géptant, az üzemgazdaságtant és az automatizálást, de a humán tárgyakat sem hagyták ki. S a testedzés sem maradt ki a tanrendből. Soha nem felejtem Kollman Pál testnevelő tanár urat, akit ha nem bosszantottunk fel, akkor szabad volt a foci-, a kosárlabda-pálya, ha nem, akkor szertornával kínzott bennünket vagy futást rendelt el.
Ekler Elemér
(Folytatjuk)
Az egykori nagykanizsai Winkler Lajos Vegyipari Technikum laborépülete napjainkban. Itt olyan képzést kaptunk, amit soha nem fogok elfelejteni. S még újságíróként is tudom használni.
Fotók: Zalatáj
Kanizsa és Egerszeg… (1.) (2021. 07. 09.)
Kanizsa és Egerszeg… (2.) (2021. 08. 10.)
Kanizsa és Egerszeg… (3.) (2021. 08. 27.)