Kanizsa és Egerszeg…

2021. 08 27. 10:57

Üzenet egykori diákvárosomnak (3.)

A laboratórium épülete előtt az osztályunk Küronya István laborfőnök és Tapolczay Miklós tanár úrral.
Fotó: archív

Nem sok időm volt azzal foglalkozni, hogy Zalaegerszeg helyett immár Nagykanizsán töltöm a napokat, hónapokat. Hazautazni ritkán lehetett, márcsak azért sem, mert akkoriban még szombaton is volt tanítás. Rögtön éreztem az általános és a középiskola közötti különbséget. A vegyipari technikumban különösen, hiszen heti két nap laborgyakorlat volt. Ez azt jelentette, hogy reggel héttől délután háromig (fehér köpenyben, a leányok kendőben, a fiúk sapkában) nem csak a kémia elméletével, hanem gyakorlati oldalával is foglalkoztunk. Ez meggyorsította az ismerkedést, hamar baráti kapcsolatok alakultak ki. Nem törődtünk azzal, hogy ki honnan jött, ki kanizsai, s ki egerszegi.

„Kint”, a városban azonban többször is éreztük a megkülönböztetést. A „csináltvárosi” jelző sokszor visszaköszönt, ha kiderült, hogy egerszegiek vagyunk. Nem értettem igazán, hogy miben gyökerezik ez a megközelítés, de aztán lassan szembesültem vele. S azzal is, hogy Kanizsán sokan vélik azt, hogy – mivel Zalaegerszeg a megyeszékhely – őket hátrányos megkülönböztetés éri.

Emlékszem, már a Zalai Hírlap sportrovatánál dolgoztam, amikor önálló színháza lett Zalaegerszegnek. No, kaptam is Nagykanizsáról élcelődést bőven: Mi van, csináltvárosiak?! Még a színházatok névadója is nagykanizsai? S ez így igaz is volt, mert Hevesi Sándor 1873-ban Nagykanizsán született. Próbáltam azzal érvelni, hogy a színház az egész megyéé, a térségé, de nem sok sikerrel. Azért elgondolkoztam a felvetésen: vajon ki jöhetett volna szóba született zalaegerszegiként névadónak? Talán Gábor Miklós, aki itt látta meg a napvilágot, s édesapjának mozija volt a megyeszékhelyen? Ám – szerencsére – Gábor Miklós akkor még élt, sőt a színházavató díszelőadáson ő alakította a Ruszt József által rendezett Az ember tragédiája klasszikus daraban Lucifert.

A közelmúltban készült felvétel Nagykanizsa és Zalaegerszeg polgármesterének egyeztetéséről. Ezen részt vett Cseresnyés Péter (balról), a nagykanizsai választókerület országgyűlési képviselője, államtitkár is.
Fotó: nagykanizsa.hu

Az elmúlt hetekben azonban történt valami, ami azt sejteti, hogy ez a valós vagy vélt ellentét, kimondott vagy kimondatlan rivalizálás szűnőben van, s a két város vezetői a szorosabb együttműködés útján indulnak el. Stílszerűen a két megyei jogú várost összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi építéséről egyeztettek. Balogh László és Balaicz Zoltán úgy fogalmazott, hogy a két város külön-külön kevés ahhoz, hogy felvegye a versenyt más magyarországi vagy külföldi régiókkal, csak szoros szövetségben érhetnek el sikereket. Észak- és Dél-Zala – a két város mintegy 110 ezer lakosával – csak együtt lehet sikeres.

Akkor, az 1960-as évek végén Kanizsa népesebb város volt, mint Egerszeg. Kedvezőbb közúti és vasúti közlekedéssel. Emlékszem, ha vonattal utaztunk haza, vagy vissza, Zalaszentivánon bizony át kellett szállni. Ugyanez a különbség volt elmondható a két város gazdasági és kulturális életéről is. Kanizsa polgáriasabb város volt, mint Egerszeg.

Ám kanizsai középiskolás éveim alatt történt valami. 1968 végén Ujvári Sándor lett a Zala Megyei Tanács elnöke, aki előtte több évig tevékenykedett Nagykanizsán. Zalaegerszegen Kustos Lajos került 1967-ben a tanácselnöki pozícióba, amit egészen 1990-ig betöltött. Akkor – főleg diákfejjel – ki gondolt volna arra, hogy ez mit jelent majd Zalaegerszeg fejlődése szempontjából. Jól elvoltunk Nagykanizsán, még akkor is, ha a szigorú követelmények nem engedték a lazítást. Aki ezt megtette, az le is morzsolódott, s nem kezdhette velünk a második osztályt.

E.E.

A kanizsai piac az 1960-as években. Minden nap erre vezetett az utunk a kollégiumból a technikumba, és vissza.
Fotó: Fortepan/MHSZ

Kanizsa és Egerszeg… (1.) (2021. 07. 09.)

Kanizsa és Egerszeg… (2.) (2021. 08. 10.)