William Gallas a ZTE szakmai stábjában
A játékosként világbajnoki ezüstérmes, kétszeres angol bajnok William Gallas a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő ZTE FC szakmai stábjában folytatja pályafutását.
A ZTE FC honlapjának híradása szerint a jó néhány éve Magyarországon élő, 43 éves Gallas fő feladata az utánpótlásban szereplő hátvédek egyéni képzése lesz az U12-es korosztálytól az U17-ig. Emellett nagy segítséget jelenthet a klubnak a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében is.
„Szeretnénk Zalaegerszegen megvalósítani azt a szintű képzést, ami segít a fiataloknak, hogy eljussanak az NB I-es vagy akár magasabb szintekre. Erre a programra tudtuk megnyerni William Gallast, az egykori világklasszist” – mondta Végh Gábor klubelnök.
Hozzátette, a francia tréner a felnőtt csapat védőivel is konzultál majd, de főként azokra a fiatalokra fog koncentrálni, akikben látja a fejlődési lehetőséget.
„Célunk, hogy erre a hiánypótló feladatra hangsúlyt fektessünk, egyedülálló módon a hazai futballéletben” – nyilatkozta Végh.
Gallas 84 alkalommal szerepelt a francia válogatottban, amellyel 2003-ban Konföderációs Kupát, 2006-ban világbajnoki ezüstérmet nyert. London három ikonikus klubjában, a Chelsea-ben, az Arsenalban és a Tottenham Hotspurnél is játszott, a bajnokságot kétszer, a Ligakupát és a szuperkupát egyszer-egyszer nyerte meg. (Forrás: MTI)