Üzenet egykori iskolavárosomnak (1.)

A Winkler Lajos Vegyipari Technikum 1.d. osztálya iskolai kiránduláson. A nagykanizsai diákévekre szívesen emlékszem vissza (a fotók rákattintva nagyíthatók).
Fotó: archív

Vajon hol van már Kanizsa egykori patinája, az egykor polgári értékekkel bőven megáldott város varázsa? Hogy alakulhatott ki a jelenlegi helyzet, ami méltatlan a település múltjához, történelméhez? A visszaemlékezés szubjektív, de őszinte. S nem is lehetne más, hiszen egy boldog időszak krónikája. Arról az időszakról szól, amikor e sorok szerzője ennek a városnak a diákja volt.

                      *   *   *

Nem volt könnyű bekerülni. Ma egy átlagos főiskolára fáklyásmenet a bejutás. A nagykanizsai Winkler Lajos Vegyipari Technikum esetében nem ez volt a forgatókönyv. Közel tízszeres volt a túljelentkezés, de sikerült. Fontos volt, mert tisztességes szakmát kellett szereznem szüleim elvárása szerint, s csak utána beszélhettünk az esetleges újságíráskodásról.
Tizennégy évesen, egy idegen városba kerülve nem lehetett más célom, mint a beilleszkedés. Nem volt egyszerű… Nem is az iskola okozott gondot, hanem a városi környezet. Egerszegi vagy? – kérdezték. Szóval csináltvárosi – tették hozzá az igazi városlakókat jellemző felsőbbrendűséggel. Mert Kanizsa volt a valódi város, Egerszeg pedig a csináltváros.
Tulajdonképpen nem is tévedtek. Nagykanizsa akkor pezsgő település volt szemben Zalaegerszeggel, noha akkor valami azért megmozdult a megyeszékhelyen is. Ám az vitathatatlan, hogy Kanizsa – a szocializmus idején is – még sok mindent felmutatott a polgári életformából, értékrendből.

Az alsóvárosi templom az egykori kollégiummal.
Fotó: Kanizsa Újság

S ott voltunk mi, csináltvárosiak a vegyipari technikumban, s az alsóvárosi templom melletti kollégiumban (amíg ki nem tették a szűrömet).
S láss csodát! Előbb az iskolában, aztán a városban is egyre szorosabb kapcsolatok alakultak ki. A tinédzser kor még kevésbé fertőzött előítéletek által. S a Flamingó-koncertek, a meccsek, a gyengébb nem iránti egyre erősebb érdeklődés együtt megtalálta a közös nevezőt. Barátságok, szerelmek szövődtek, s persze szorgalmasan koptattuk az iskolapadot, mert a vegyipari technikum (hol van már?) követelményei nem tűrték a lazítást.
Számomra akkor Kanizsa jelentette a várost, Zalaegerszeg pedig születésem helyét. Egyre több hétvége maradt ki a hazautazások sorából, ezen csak a ZTE labdarúgó-csapatának diadalmenete változtatott. Akkor már minden ZTE-meccsen ott voltam, hogy aztán a hétfői laborgyakorlatokon beszámoljak Inkovics és Horváth tanár uraknak az egerszegi csapat szerepléséről. A két hazautazás között pedig a kanizsai barátok társasága lekötötte minden szabadidőmet. Sokszor a tanulás terhére is.

E.E.
(Folytatjuk)

A Flamingó együttes… Olyan volt Kanizsának, mint Egerszegnek a Cyklon. (Forrás: Kanizsai Almanach 1995-ről, szerkesztő Czupi Gyula; Mészáros József: Nagy generáció.)