Zalaegerszeget 5G-s okos út viszi a jövőbe

Megnyílt a MOBIL 2017. Járműipari Szakkiállítás és Konferencia

(2017.06.01., 15:20)

 

Érkeznek a vendégek Balaicz Zoltán kíséretében. Újabb jelentős nap Zalaegerszeg életében.

 

Nagy lehetőségről értesülhettek Zalaegerszeg polgárai és a járműipar szakemberei június elsején csütörtökön, a MOBIL 2017. Járműipari Szakkiállítás és Konferencia megnyitóján. Az informatika-világban is kiemelkedően előre mutató 5G - az ötödik generációs mobilhálózat - tesztkörnyezete Magyarországon belül Zalaegerszegen valósul meg elsőként.
A megyeszékhely forradalmi fejlődését előre vetítő beruházás a már épülő járműipari tesztpályához, valamint az ősztől épülő, 170 milliárd forintos beruházással megvalósuló, Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő R76-os, kétszer kétsávos „okos” gyorsforgalmi úthoz kapcsolódóan jön létre. Ebből következik, hogy Magyarország, ezen belül pedig Zalaegerszeg a 21. század, azaz a jövő nyertese lehessen. Ahogy az ünnepségen elhangzott, e projektek révén Zalaegerszeg igazi smart city-vé, okos, intelligens várossá válhat.
Az ünnepségen Balaicz Zoltán házigazdaként köszöntötte a rangos vendégeket, mindenekelőtt Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, az országos rendezvény fővédnökét, valamint a magyar műszaki élet és oktatás számos prominens képviselőjét.
- Külön öröm - fejtette ki a város első embere -, hogy Zalaegerszeg első, 1247-es írásos említésének 770-ik évfordulóján kerülhet sor erre az eseményre. Méltatta az épülő járműipari tesztpálya jelentőségét és a tervezett R76-os okos út fontosságát, amely a sármelléki repteret is érinti, bekapcsolva Zalaegerszeget az európai közlekedési vérkeringésbe. Balaicz Zoltán szólt a következő, Vasvár felé, 8-as főút irányában tervezett fejlesztésről és további tervekről is.

 

Varga Mihály: - Keresve sem tudnánk jobb helyszínt találni Zalaegerszegnél.

 

Vigh László országgyűlési képviselő a múltra visszatekintve a 70-es évek járműveivel összehasonlítva szemléltette a hallgatóság számára a folyamatban levő és tervezett közlekedési fejlesztések jelentőségét.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédében kifejtette: „Az innováció, digitalizáció, a járműipar és a logisztika összefüggésében keresve sem tudnánk jobb helyszínt találni Zalaegerszegnél”.
- A mai konferencia azt jelzi, hogy Magyarország valóban beírja magát a magyar autóipar történetébe, fejtette ki a miniszter, utalva rá, hogy két héttel korábban sikerült letenni a zalaegerszegi tesztpálya alapkövét, ezzel beruházás rekordidő alatt jutott el a kormánydöntéstől a munka, a kivitelezés érdemi megkezdéséig.
A miniszter köszönetet mondott a kormány, a város és a versenyszféra elkötelezettségéből létrejött együttműködés részeseinek. Hangsúlyozta: A magyar gazdaság növekedésének hatékony szolgálatába állíthatjuk a Zalaegerszegen megvalósuló fejlesztést. Olyan új trend indul el a magyar járműiparban, amelynek nem is tudjuk ma még felmérni a következményeit! Minden reményünk megvan rá, hogy Magyarország a fejlődés olyan sikeres időszakát élheti, amelyben megteremtheti magának a felzárkózás lehetőségét a fejlettebb országokhoz - zárta beszédét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

 

A vendégek a megnyitó után megtekintették a kiállítást.

 

Dr. Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos az országban elsőként Zalaegerszegen létrejövő 5G-s digitális fejlesztés gyakorlati vonatkozásairól szólt, amely forradalmi változásokat hoz a járműiparban.
A megnyitóünnepség zárásaként az 5. generációs mobilkommunikációs rendszer zalaegerszegi megvalósítása érdekében létrejött együttműködési megállapodást szentesítették kézjegyükkel Magyarország Kormánya, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, a járműipari tesztpálya, a Magyar Telekom, és a T-Systems Magyarország jelenlevő képviselői, illetőleg vezetői.
A megállapodást aláírta: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Balaicz Zoltán polgármester, dr. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program megalkotásáért felelős miniszterelnöki biztos, Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, a zalaegerszegi járműipari tesztpálya kormánybiztosa, Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, Németh Mihály, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, valamint dr. Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója.
A MOBIL 2017. szakkiállítás során számos szakmai rendezvény és érdekesség nyújt információt és kikapcsolódási lehetőséget a szakmai közönség és az érdeklődők számára.

Kép és szöveg: Farsang Lajos

 

A megállapodás aláírása.