Tájékoztatás a területi államigazgatás helyzetéről

Ülést tartott a megyei közgyűlés

(2017.04.28., 10:15)

 

Dr. Sifter Rózsa részletes tájékoztatást adott a területi államigazgatás helyzetéről, azon belül a Zala Megyei Kormányhivatal munkájáról.

 

A Zala Megyei Közgyűlés április 27-i ülésén elsőként dr. Sifter Rózsa megyei kormánymegbízott adott tájékoztatást a területi államigazgatás helyzetéről és azon belül a Zala Megyei Kormányhivatalnál lezajlott szervezeti átalakulásról, a feladatkörök bővüléséről. Bemutatta a szervezet ingatlanfejlesztéseit, melyeknél kiemelt figyelmet fordítanak az energiahatékonyság növelésére, melynek eredményeként több millió forintos energia-megtakarítást tudnak éves szinten elérni. Örömhírként osztotta meg a jelenlévőkkel, hogy a zalaegerszegi városközpont képét jelentős mértékben befolyásoló régi Zóna étterem épületében államigazgatási szervek, ügyfélfogadó és irodai munkahelyek kerülhetnek elhelyezésre a felújítást követően 2018-tól.
Ezt követően dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitány számolt be Zala megye közbiztonsági helyzetéről és az annak javítása érdekében tett intézkedésekről, valamint a 2017. évi feladatokról. Kiemelte, hogy Zala megyében csökkent a regisztrált kiemelten kezelt bűncselekmények száma, javult a nyomozáseredményességi mutató, amely 91,6% volt 2016-ban. A közlekedésbiztonság terén viszont a halálos balesetek számának csökkenése mellett nőtt a könnyű és súlyos sérüléssel járó balesetek száma, illetve kiemelkedően nőtt a motorkerékpárosok által okozott balesetek száma. Mindezek miatt az év elején részletes feladattervet készítettek a helyzet javítása érdekében, amely többek közt rövid időtartamú, célirányos közlekedésrendészeti ellenőrzések mellett az ittas járművezetők hatékonyabb kiszűrését szolgálja. Ennek végrehajtása az ún. finn módszerrel történik, amely egy adott útszakasz valamennyi járművezetője alkoholfogyasztásának ellenőrzését jelenti.

 

Dr. Sipos Gyula (jobbról) Zala megye közbiztonsági helyzetéről számolt be.

 

Az illegális migrációval kapcsolatban elmondta, hogy a 2016. június 5-én hatályba lépett jogszabályváltozás következtében az illegális migránsok jóval kevesebben tudnak eljutni a balkáni útvonalon, Magyarországon áthaladva Nyugat-Európába. Zala megyében is markánsan jelentkeztek ennek hatásai, hiszen az elmúlt év második félévében 65 %-kal csökkent az ilyen ügy miatt eljárás alá vont személyek száma. Összességében megállapítható, hogy 2016-ban sem romlott az állampolgárok biztonságérzete a megyében, s ebben jelentős szerepe van a rendőrök közterületeken való jelenlétének és a polgárőr-egyesületekkel, valamint önkormányzatokkal való hatékony együttműködésnek. A Zala Megyei Közgyűlés egyhangúlag elfogadta a beszámolót.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke tájékoztatta a közgyűlést a szervezet által végzett tevékenységekről, működésük kereteiről és legjelentősebb projektjeiről. A grémium döntött arról, hogy a korábbi évekhez hasonlóan 2017-ben is egymillió forintos támogatást biztosít a muravidéki közösség részére zalai szakemberek vezetésével zajló drámatábor szervezésére iskolásoknak, a Hevesi Sándor Színház lendvai vendégszereplésére, ifjúsági programokra, rendezvény szervezésére a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, valamint a muravidéki műkedvelő csoportokat vezető zalai szakemberek tiszteletdíjának és útiköltségének finanszírozására.
Elfogadta a közgyűlés a Zala Megyei Önkormányzat 2016. évi gazdálkodás zárszámadását, valamint a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. 2016. évi egyszerűsített éves beszámolóját és közhasznúsági mellékletét, valamint módosította 2017. évi költségvetését.
Döntött a testület a megyei önkormányzat támogatási igényének benyújtásáról a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter által kiírt pályázati felhívásra, valamint jóváhagyta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott pályázatot, melynek keretében a Zala Megyei Önkormányzat Kovászna Megye Tanácsával együttműködve kívánja megvalósítani a „KulTúra a Végeken – tájak, ízek, székelyek” című projektet.  

Forrás: Zala Megyei Önkormányzat

 

A közgyűlés elfogadta a 2016. évi gazdálkodás zárszámadását.