Szegregáció és integráció szentgróti módra (2020.07.07.,10:30)

 

Gyár utcai „életkép” (rákattintva nagyítható).

Fotó: Zalatáj

 

Forrnak az indulatok Zalaszentgrót csáfordi és zalakoppányi városrészében. (Szerintünk Aranyod és Zalaudvarnok sem marad majd ki a sorból.) Az oka egy pályázat, ami a „Gyár utcai szegregátum rehabilitációja” nevet viseli.
Magyarról magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy a projekt keretében Zalaszentgrót Város Önkormányzata 140 millió forint támogatásban részesült. Ennek fejében modern szociális bérlakásokat kell kialakítani az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő épületben energiahatékonyság javítással egybekötve.
Eredetileg magasabb támogatási összegre pályázott az önkormányzat. A csökkentett juttatás – az önkormányzat szerint – nem elegendő a pályázatban foglalt műszaki tartalom megvalósítására.  Az önkormányzat gazdasági és városfejlesztési bizottsága 2020 március 19-i ülésén 3 igen és 1 nem szavazattal azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy a pályázatot az akcióterületen kívül valósítsa meg. Magyarán ne a Gyár utcában.

 

A „rehabilitációra” váró „Gyár utcai szegregátum.” (A fotó rákattintva nagyítható.)

Fotó: Zalatáj

 

A képviselő-testület következő ülésén a javaslatot 4:3 arányban elfogadta. Az ülésen Grebenár Péter, Baranyai Zsolt és ifj. Veress János nemmel szavazott, Gulyásné Belinszky Ilona és Gelencsér István nem volt jelen, Balogh Gábor, Baracskai József, Ságiné Szabó Beáta és Vári Mária igennel voksolt.
A Szentgróti Fejlesztési Ügynökség döntéselőkészítő dokumentumában szerepel két táblázat, amely a Gyár utcai épületben lakók akcióterületen kívülre történő átköltöztetésének lehetőségéhez nyújt tájékoztatást. A tanulmány leszögezi: „…a kiköltöztetés nem hozhat létre új szegregátumot, a felkészített célcsoportagok integrált környezetbe költöztethetők.”
Vagyis integrált környezetbe kell költöztetni az integrálni kívánt, jelenleg szegregátumban élőket. S ennek valahogy nem akarnak örülni a már konszolidált, integrált környezetben élő aranyodiak, zalaudvarnokiak, zalakoppányiak. Hogy miért? Ha valaki jól ismeri a zalaszentgróti állapotokat, s megkérdezik, hogy mit tud a Gyár utcai 57-63-as számú ingatlanról, annak lakóiról, azonnal megadja a választ. Nem emlegetnek szegregációt (elkülönítést), akcióterületet, integrációt, hanem magyarul beszélnek. Beilleszkedésre, normális együttélésre alkalmatlan emberekről szólnak a válaszok. Egyébként a zalakoppányi rész egyik legfontosabb közösségét alkotó cigányság is úgy véli, hogy megzavarná a békés viszonyokat az önkormányzat tervezett lépése.

A döntéselőkészítő dokumentum 9. oldalán, az összefoglaló részben az olvasható, hogy a 2020. 02. 25-ei jegyzői-polgármesteri megbeszélésen a felsorolt megoldási javaslatokat áttekintették és a „3. pontban szereplő, megvalósítás akcióterületen kívül kiköltöztetéssel alternatíva további egyeztetése mellett” döntöttek.

 

A szóba jöhető szentgróti ingatlanok listája a Szentgróti Fejlesztési Ügynökség által összeállított döntéselőkészítő dokumentumból, amit a készítők szerint frissíteni szükséges felhasználás előtt (rákattintva nagyítható).

 

A képviselő-testület egyik tagjától származó információ szerint a Gyár utcaiaknak korábban megígérték a konténerlakásokat az „akcióterületen” belül. Nem valószínű, hogy szívesen költöznének ki a városrészekbe, ahol nincs bolt, kocsma, s a közlekedés is körülményes lenne.
Mint írtuk, az ominózus testületi ülésen, amelyen a szavazás történt, két képviselő nem vett részt. Gelencsér István a vírusjárvány miatti önkéntes karanténban volt. Gulyásné Belinszky Ilona kérdésünkre azzal indokolta távollétét, hogy éppen adományokat hoztak Hévízről, s azok átvételénél kellett lennie. A zalakoppányi ülésen – a városrészhez való kötődése miatt – szemére is vetették ezt, ő azonban ott azt mondta, hogy jelen volt az ülésen és szavazott is.
Érdekes ellentmondás… Az viszont nyilvánvalóan csak véletlen egybeesés, hogy az ominózus Gyár utcai ingatlan közelében lakik az önkormányzat egyik vezetője. Természetesen senki fejében nem fordul meg az a gondolat, hogy ezért kellene „akcióterületen” kívül megoldani a szegregátum rehabilitációját.
Csupán arról van szó, hogy a konszolidált településrészekbe költöző Gyár utcaiak az integráció jótékony kisugárzó hatásának köszönhetően békés, szorgalmas polgárai lesznek Csáfordnak, Zalakoppánynak, Aranyodnak, Zalaudvarnoknak. Erősítve a városrészeket.
Vannak, akik – az eddigi tapasztalatokra támaszkodva – úgy vélik, hogy a tervezett lépés mögött politikai szándék is állhat. Ezért telepítik a Gyár utcaiakat a belső városrészből – ahol a polgármester támogatottsága magasabb – külső, csatolt részekre, ahol többségben vannak a jobboldali érzelmű választópolgárok és kritikusabbak a városvezetővel szemben.

Ekler Elemér

 

Nem csak Zalaszentgróton készült felmérés, hanem a környező településeken is (rákattintva nagyítható).