Pünkösd ünnepére kinyit (2017.06.01., 9:00)

Négy csillaggal ismerték el az AquaCityt

 

Ha marad a meleg, a hivatalos megnyitó előtt, már a pünkösdi ünnepeken is fogadja a vendégeket az AquaCity.

 

Balaicz Zoltán és Bánhegyi Péter szólt az újdonságokról, elképzelésekről, tervekről.

 

Május utolsó napja már a nyári kánikulát idézte, nem véletlen tehát, hogy az ekkor tartott sajtótájékoztatón Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. igazgatója bejelentette: június első hétvégéjén, a pünkösdi ünnepeken nyitva lesz a vendégek számára az AquaCity. (Az előrejelzések szerint meleg lesz, tehát szombaton, vasárnap és hétfőn is várják a látogatókat.)
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere elmondta: a hivatalos szezon június 17-től augusztus 31-ig tart a közkedvelt fürdőhelyen, amely június 29-én ünnepli 15. születésnapját. Ebből az alkalomból kedvezményes, 1500 forintos belépők lesznek, Egerszeg Kártyával pedig csak 1000 forintot kell fizetni.

 

Fentős Gyöngyi marketingvezető a minősítéssel.

 

A polgármester megemlítette, hogy az idei nyáron is várja a pancsolni vágyókat a Városi Strand, ugyancsak június 17. és augusztus 31. között. Egerszeg Kártyával ezúttal is jelentős kedvezmények lesznek: a gyermek strandbelépő 6 éves korig 300 forint, egyébként 500 forint. Természetesen a strandolást össze lehet kötni uszodai szolgáltatással kombinált belépő esetén.
Bánhegyi Péter az újdonságok, programok (ezekre később részletesen visszatérünk majd) mellett megemlítette, hogy a Magyar Fürdőszövetség 2016-ban élményfürdő kategóriában 4 csillaggal jutalmazta az AquaCity Vízicsúszda és Élményparkot, melyet 5 évente vizsgálnak felül, így már a minősített fürdők között lettek számon tartva. Az oklevél és a csillagok számát jelölő üvegtábla a napokban érkezett meg, így a szezont már mint minősített fürdő kezdhetik meg.
Az ügyvezető szerint ez a minősítés a legmagasabbnak számít a fedett medencével nem rendelkező fürdők esetében.

E.E.

 

Idén is várja a pancsolni vágyókat a Városi Strand.

Fotók: Zalatáj