Nem kispályás a futsalos

Bíróság előtt a zalai „TAO-bűvész” (2.)

(2021.04.21., 10:20)

 

Ma nem is került sor tárgyalásra a törvényszéken.

Fotó: Zalatáj

 

Mint ahogy tegnap írtuk (itt olvasható), ma kellett bíróság elé állnia F. Szabolcsnak, aki – a vád szerint – különböző bűncselekményekkel 180 millió 570 ezer forint kárt okozott az államnak.
A tárgyalásra azonban nem került sor, mert a vádlott előtte bejelentette, hogy egészségügyi okok miatt nem tud azon részt venni. A törvényszék ezután jelöl majd ki újabb tárgyalási napot.
Mint azt tegnap ígértük, F. Szabolcs kalandos történetének egy budapesti epizódjáról is ejtünk szót. Hiszik vagy nem, de „TAO-bűvészünk” Budapesten is csillogtatta képességeit. Az Országos Rendőr-főkapitányság Teve úti székházába bejegyzett (!) Police SE sportigazgatójaként (!) igazgatta – többek között – a TAO-ügyeket.
Mint azt az egyesület jelenlegi elnöke elmondta, rossz emlékeket hagyott maga után F. Szabolcs. Valószínűleg lesz következménye tevékenységének.

E.E.