Kisebb volt a lemorzsolódás (2021.02.16.,9:55)

A korai iskolaelhagyást mérsékelte programjával a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum

 

Sikeresnek értékelték a hároméves programot.

 

A diákok korai iskolaelhagyásának csökkentése volt a célja annak a hároméves projektnek, amelyet a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum valósított meg.
Az intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az oktatást, felzárkóztatást, eszközbeszerzést magában foglaló program eredményeként az intézményekből kevesebb tanuló morzsolódott le.
Az Európai Unió támogatásával, a Széchenyi 2020 programból elnyert csaknem 540 millió forintos forrásból az alapkészség-fejlesztést és a korai iskolaelhagyás szempontjait figyelembe vevő infokommunikációs és szakmai oktatást segítő eszközöket vásároltak. Matematikát, programozást és robotikát oktattak a diákoknak, és ezt többi között a robotépítésnél, 3D-nyomtatásnál, lézervágásnál, illetve a fa- és fémmegmunkálásnál hasznosították.
A programban felmérték a 9. osztályos tanulók kompetenciáját, és ennek eredménye alapján a tanulók mintegy tíz százalékát kis létszámú csoportokban fejlesztették. Három év alatt 3,3 százalékkal csökkent a korai iskolaelhagyók száma – ez több mint 150 diákot jelentett –, miközben az érdemjegyek is javultak.
A szakképzési centrum vezetői és pedagógusai közül 220-an vettek részt továbbképzéseken. A tíz tagintézmény mindegyikében megvalósítottak valamilyen részprogramot, egyebek mellett roma mentori segítséget nyújtottak a rászorulóknak, előadásokat tartottak a kiközösítés- és zaklatásmentes iskolai légkör megteremtéséért, továbbá nyári táborokat és színházlátogatást, a sikertelenül vizsgázó diákoknak pedig felkészítő korrepetálást szerveztek.