Ismét munkásszálló lesz (2017.05.08., 8:30)

Zalaegerszeg is pályázik

 

Ismét munkásszálló lesz a most még üresen álló épület.

 

Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton.
A programban a kérelmeket az érintetteknek a helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk.
A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány elsődleges célja a teljes foglalkoztatottság elérése, amihez a munkaerő mobilitásának elősegítése is szükséges.
Varga Mihály közölte, a támogatás keretében, amely minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához nyújtható, az építési és felújítási, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A juttatás részben vagy egészben visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább 40 százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania - tette hozzá.
Ezen felül arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatás egyik legfontosabb előfeltétele a kérelmet benyújtó önkormányzat, valamint a térség munkaadói között előzetesen megkötött megállapodás, amelyben a munkaadóknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a támogatással létrehozott munkásszálláson helyezik el a mobilitási problémákkal küzdő munkavállalóikat.
Varga Mihály kiemelte: az önkormányzatnak a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést kell kötnie a munkaadókkal, így a munkásszállás működtetése a bérbeadásból származó bevételből biztosítható. A munkásszállást az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania.

 

Balaicz Zoltán az EuropTec Kft. gyártócsarnok-avatásán beszélt a kedvező zalaegerszegi foglalkoztatási adatokról.

 

Korábban már írtunk arról, hogy Zalaegerszeg Közgyűlése határozatot hozott az egykori ZÁÉV munkásszálló (utoljára főiskolai kollégium volt) felújításáról. Balaicz Zoltán polgármester a Zalatáj kérdésére elmondta, hogy Zalaegerszeg Önkormányzata részt vesz ezen a most induló pályázaton. Balaicz Zoltán éppen az EuropTec Kft. szombati gyártócsarnok-avatásán utalt arra, hogy a zalai megyeszékhelyen az elmúlt években indult jelentős fejlesztéseknek köszönhetően 2015-ben 1800, 2016-ban 1200 új munkahely létesült, idén pedig várhatóan további ezer új álláshely jön létre. Mindezeknek köszönhetően a 2015-ös 4,2 százalékról tavaly 3,3 százalékra mérséklődött a városban a regisztrált munkanélküliek aránya, s mostanra mindössze 2,7 százalékra csökkent. Ebből következik, hogy szükség lesz az egykori munkásszálló felújítására.

Forrás: MTI, Zalatáj