Honi globalista komprádoraink kommunikációs trükkjei

(2021.02.25.,11:00)

 

Boros Imre: – Az egyik éles propagandafegyverük a permanens gyűlöletkeltés.

Fotó: archív

 

Nem árt tudni, hogy a kommunikálók közül ki melyik oldalon áll. Régen idejét múlta a korábban nemzeti keretek között működtetett jobb- és baloldali felosztás, ahol a jobboldal inkább a tulajdonos osztályok érdekeinek, míg a bal inkább a munkavállalóknak kedvezett. Tisztán azonban soha nem működött szinte sehol ez a felosztás sem. Hogy miért nem, arra az elmúlt évtizedek gyorsuló globalizációja hozta meg a végleges választ.
Ugyanis 1973 óta a nemzetközi magánpénz és annak urai kezdetben leplezett, ma már kíméletlen nyomulásának, a gyorsuló globalizációnak vagyunk tanúi. Ennek az 1944-ben létrehozott nemzetközi pénzügyi rendszer jó előre megágyazott azzal, hogy egyetlen nemzeti pénzt, a dollárt tett meg a világ pénzévé, míg a kibocsátó magántulajdonosokat a világ pénzforgalmának irányí­tóivá (1973-tól a dollárt végleg elszakították a féktől, az aranyra való átváltás kötelezettségétől, a pénzforgalom irányítása ezzel végleg „privatizálódott”).
Ettől kezdve világosak lettek a politikai érdekviszonyok is. A politika egyes osztagai nemzeti szinteken a globalista nyomulás kiszolgálásában látják érvényesülésük zálogát, míg a patrióták éppen ellenkezőleg, az országuk érdekeit szem előtt tartva kívánnak érvényesülni. Míg a globalisták megbízóik igényei szerint akarják az országot, ahol élnek, a nemzetközi globalistákkal szorosan együttműködve a nemzetközi érdekrendszerbe beilleszteni, addig a patrióták ezt az illeszkedést országuk, népük érdekeinek előtérbe helyezésével kívánják saját döntés alapján elvégezni.
Szó sincs arról, hogy a globalizmus mára egyik vagy másik történelmi oldalhoz kapcsolódna kizárólag, noha a baloldalról elmondható, hogy eredete alapvetően már a kezdetektől globalista szemléletű, hiszen világ (és nem nemzetek) proletárjairól, nemzetköziségről (internacionalizmus), a múlt végleges eltörléséről szóltak már a 19. század közepe óta (így a Kommunista kiáltványban is), ma pedig nemzetek feletti államalakulatról, világkormányról. A globalista-komprádor oldal kommunikációjának eredendő, folyamatosan hangoztatott valótlansága (inkább ordas hazugsága), amikor a patriótákat a világtól való elzárkózással vádolják meg.

 

Még a kapitális bűnök miatt sem volt számonkérés. Kádár János (balról) is megúszta.

Fotó: MTI

 

A globalista–patrióta párharc már jól észrevehető módon a rendszerváltozástól (sőt kifejezetten 1973, az eladósodás kezdete óta) jelen van hazánkban is. Mindössze annyi történt 1989-ben, hogy a globalizmus egyik sikertelen (kísérleti, szocializmusnak nevezett) válfaját egy másik váltotta fel. A szocialista-globalistáknak sem volt nehéz dolguk, akiket eddig hivatalból elmarasztaltak, most imádni kezdték.
A tartósabbnak bizonyult globalista vonulat (nevezzük kapitalizmusnak) is meglátta bennük a lehetőséget, az átmenet így zavartalan és felettébb békés volt. Végül is az idegen érdekek kiszolgálása szakmásodott, a „szakértő” pedig ritka kincs. Az állami berendezkedés gyorsan átváltott a kapitalista típusra, „szocialista demokráciáról” „liberális demokráciára”.
A formális államhatalom (kormány, parlament) kivételével az informális hatalom minden attribútuma (pénzügyek, média, kultúra) a színeváltó globalistáknál maradt. Még kapitális bűnök miatt sem volt számonkérés. Éppen ez a kulturális és média-háttérhatalom tette lehetővé számukra, hogy a formális (parlamenti) hatalomba kétszer is visszatérjenek.
Nagy segítségükre volt, hogy globalista lerakataikat a patriótának gondolt pártokban is jó időben megképezték. Ma ismét a hatalomba történő visszatérés a törekvésük, de a régi trükkök már alig működnek, újakra van szükség. A saját példára történő hivatkozás lenne a legjobb, no, ettől mentse meg őket az ég, hiszen a választók, legalábbis az idősebbek, tele vannak „élményekkel” akár 1989 előttről, akár az 1994 és 1998 közötti évekről, Bokrosról, Surányiról csomagostul, de a 2002–2010 alatti visszazuhanásunkról is. Ezeknek a rétegeknek az elhallgatás, „a múltat végképp eltöröljük” jár, kiegészítve a profi módon kezelt, O1G-orientált gyűlöletkampánnyal.
Nagy esélyt látnak azonban a felnövő és szavazóképes ifjúságban. Ezek az évjáratok a korábbi globalista uralmi korszakokat többnyire sem saját tapasztalatból, de még hírből sem ismerik.
Igazi megdolgozható, friss közeg. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy iskolarendszerünk még ma sem volt képes a legtöbb múlt rendszerbeli fogyatékosságát levetkezni, valamint az, hogy az ifjúkor természetes velejárója a meglévő viszonyok elleni lázadás, valamiféle merőben új akarása.
Ami ellen jogosan lázadnak, abban van megfontolnivaló, ez kétségtelen. Több kérdésben hatásos alkalmazott gyógymódok is léteznek. Ilyenek a pályakezdés nehézségein történő segítés, a párválasztás és családalapítás megkönnyítése. Szükséges azonban annak bemutatása, hogy az a más, amit most annyira kívánnak, valójában mi is lesz.

 

Célszerű lenne a mártír Mansfeld Péter esetét ismertetni.

Fotó: archív

 

Erről ennek a generációnak fogalma sincs, mert nem élte át, és ezt nem is tanították neki, sőt otthon is inkább az elhallgatás az úr, valami régi, félelemmel teli reflex miatt. Potenciális beszervezőik pedig erről mélyen hallgatnak. Egyik napról a másikra nem lehet kicserélni a történelem- és irodalomoktatás évtizedes közhelyeit, magasztalt szerzőit veretes, igaz történetekkel, erre idő sincs.
Szerencsére a fiatal korosztályok erősen elmentek a képi és digitális ismeretszerzés irányába. Ez nemcsak a régi-új globalista-komprádor világnak, de a patrióta oldalnak is rendelkezésére áll, ne szégyelljen élni vele! Bőven be lehet mutatni archív anyagokat 1956-tól a Bokros-csomagon át egészen a 2002–2010-es időszakig az akkori szereplőkkel, névvel és arccal – és szembesíteni őket mai retorikájukkal.
Bizonyító erővel rendelkezik a tény, hogy egyes harcos demokraták esetében kimutatható a generációról generációra átöröklött komprádor viselkedés, az idegen érdekek folyamatos kiszolgálása. Talán ennek bemutatásától sem kellene folyton visszariadni.
Nagyon tanulságos lehetne az abc legutolsó betűivel illetett generációknak megmutatni, hogy az 1956-ban a mai demokraták elődei és a „felszabadítók” ellen harcoló, akkor is demokráciát áhító fiatalok miként jártak, Mansfeld Péter esetét ismertetni és interjúkat készíteni olyanokkal, akik kései tizenéves korukban a kötél vagy golyó fenyegetése elől elhagyni kényszerültek hazánkat, és ma ismét közöttünk vannak.
Ami a közelebbi globalista demokrácia gyakorlatát illeti, nagyon sok lehetőséget kínál az ’56-os forradalom után történtek gyakori képi bemutatása, a rögtönítélő bírósági ítéletek megismertetése. Az sem ártana, ha az 1956 után kivégzettek névsora ismét megjelenne, és egyes eseteket külön szemléznének is, azokét, akiket a bíróságok már rehabilitáltak. Addig azonban nagyon egyenetlen a kommunikációs pálya.
A hazai patrióta oldal saját eredményeire hivatkozik. Amit az emberek már megkaptak, azt öröknek hiszik, és sokan nem is becsülik. Ezzel szemben nem áll – mert nem állhat – a történelmi összehasonlítás, hogy a globalista-komprádor időkben minden jobb volt. Ezzel nem kívánnak büszkélkedni, ezt feledtetni akarják azokkal is, akik még emlékeznek (a múltat – főként a sajátot – végképp eltöröljük).

 

Petíciót indítanak a „szabad” vakcinaválasztás mellett…

Fotó: Getty Images

 

Két nagyon is éles propagandafegyverük azonban maradt, ezekkel maradéktalanul élnek is. Az egyik a permanens gyűlöletkeltés, a minél rosszabb, annál jobb éltetése. Minden módszer megengedett, a tényektől messze elrugaszkodott ügyektől a nyílt rémhírterjesztésen keresztül mindenféle alaptalan, becsületbe gázoló vádaskodásig. Tudják, hogy az emberi irigység nagyon könnyen lángra kap. Ennek legfontosabb szikrája a jelenlegi kormányzat és közeli emberei gyarapodásának jogszerűségét vitatni.
Ott tartunk, hogy vezető emberek családtagjaitól az elemi emberi jogokat is megvonnák. Jobban teszik, ha nem kezdenek vállalkozásba, mert az csak korrupció lehet. A balliberálisoknak a nemzetüktől való tökéletes elidegenedésüket a járvány kapcsán is sikerült bemutatniuk. Józan ésszel elvárható lenne, hogy ebben az egyben – a járvány elleni sikeres védekezésben – kialakul a nem­zeti egység. Nem, nem alakult ki, mert nincs is, hiszen ők azért küzdenek a hatalomért, hogy azt saját és megbízóik hasznára és a nemzet kárára szerezzék meg. A járvány leküzdése ugyanis nagyon fontos terepe a nemzetek hatékonysági versenyének.
Eddig nagyon jól állunk. Aki előbb ér célba, az behozhatatlan előnyt szerezhet a gazdasági versenyben is. Ha ez így van, akkor globalista komprádoraink nagyon messze kerülnek céljaik megvalósításától. A védekezési stratégia minden elemét fúrták. Néhány elemet a „pusztító kritikából” érdemes megemlíteni. Minden személyes érintkezéssel járó korlátozást elleneztek, majd amikor ezek a kormánynak bejöttek, a lazításért indultak harcba. Sárba taposták az egészségügyet annak ellenére, hogy kitűnő a védekezés.
A védekezéshez szükséges eszközök, anyagok beszerzésében folyton a korrupciót szimatolták, ahelyett, hogy örültek volna a nehéz pályán aratott győzelmeknek. A legszembetűnőbb a vakcinák körüli produkciójuk. Nem egészségügyi, hanem hatalompolitikai ügyek miatt tesznek különbséget a vakcinák között, még akkor is, amikor az Európai Unió is elismeri, sőt igényli a keleti vakcinákat. Az átoltottság mértéke a siker záloga. Ennek növekedése ellen most úgy „küzdenek”, hogy petíciót indítanak a „szabad” vakcinaválasztás mellett.
Ez árnyékra vetődés, hiszen a vakcinák felvétele nem kötelező. Kíváncsi vagyok, mi lesz a stratégia, ha a már beoltottak mozgását szabadabbá tévő rendeletek megjelennek. Mennyire fognak az „emberi szabadságjogok” sérülni. Lehet választani ésszel és szívvel vagy gyűlöletből és igazságot nem ismerve: globalizmus vagy patriotizmus, bal és jobb helyett.

Boros Imre
közgazdász