Hol legyen a zalaboldogfai adótorony? (2017.03.28., 11:45)

A kijelölt hely senkinek sem megfelelő

 

A kijelölt hely (képünk bal alsó sarkában karóval jelölve) mellett már most is nagyfeszültségű állomás található.

 

Manapság már szinte mindenkit el lehet érni mobiltelefonon, így bosszantó, ha éppen a szolgáltató gyenge térereje miatt akadozik vagy megszakad egy fontos hívás. Ezt a problémát szerette volna megoldani a Telenor, így 2014-ben megkereste Zalaboldogfa önkormányzatát azzal a céllal, hogy a mobilhálózat fejlesztését átjátszó toronnyal segítené, és ennek létesítéséhez bérelne területet. A fejlesztés Kávással, Zalaszentgyörggyel térségi szinten összehangolva történne. Ugyanakkor természetesen olyan helyen nem tudnak erősítőt elhelyezni, amely nehezen megközelíthető, illetve nincs a közelben áramszolgáltatás. A szolgáltató munkatársai elvégezték a szükséges méréseket és így a település Bagod felöli új részén, az egyik építési telek sarkába képzelték el az átjátszót.
A lakosság közben tiltakozásképpen aláírásgyűjtésbe kezdett. Március 19-én kelt kérelmükben megemlítik, hogy egy 30 méteres torony építése tájidegen lenne, az ingatlanjaik értékét jelentősen csökkentené és egészségkárosító hatással is bír. Kérvényükkel a településtől lakott területétől minimum 1,5 kilométerre szeretnék „helyeztetni” a bázisállomást, hogy az a faluból se legyen látható.

 

Sokszor gyenge a térerő…

 

- Köztudott, hogy térségben nagyon rossz a vétel, így mindenkinek érdeke, hogy fejlesszék a mobilhálózatot. Nagyon sok panaszt hallani emiatt, de természetesen nekünk sem mindegy, hogy hova helyezik az átjátszót. Az embereknek szükségük van a mobilszolgáltatásra, de érthető, hogy nem szeretnének a településre egy új műtárgyat. Ugyanakkor az erdő szélére, közepébe sem kerülhet, mert ott nincs megfelelő út és áramellátás. A Telenor által kijelölt hely mellett már most is nagyfeszültségű állomás található, aminek káros sugárzása ugyan többszöröse az építendő átjátszónak, de még így sincs az egészségügyi határérték közelében - fejtette ki Luter Péter polgármester
A településvezető hozzátette, a falu központjában a közműszolgáltatók már így is számos műtárgyat helyeztek el, így a település szélén a látkép bizonyosan csorbult volna az átjátszóval. Az önkormányzat csekély költségvetésében meg lett volna a helye a Telenor által fizetett bérleti díjnak, de az önkormányzat mérlegelte a lehetőségeket és nem szeretné a kiparcellázott házhelyek között látni a bázisállomást.
- A lakosság aggodalmát megértve és a telkek értékesítését is figyelembe véve még az aláírásgyűjtés előtt leállítottuk az építési folyamatot. Az aláírásgyűjtést el sem kellett volna kezdeni, hanem előtte az önkormányzatnál információt kérni. A településen más helyet fogunk kerestetni a mobilszolgáltatás fejlesztésére. Az önkormányzat mindig is a figyelembe vette a helyiek érdekeit, ugyanakkor nagyon nehéz a fejlesztéseket úgy véghezvinni, hogy valaki érdekét ne sértse – tette hozzá a településvezető.

Pataki Balázs

 

Hol legyen a torony? (A fotó illusztráció.)