Globalista mesterkedések Magyarországon (1867–2021)

(2021.06.04., 9:50)

 

Dr. Boros Imre: - Ez a két választás van: vagy a globalizmus, vagy a patriotizmus.

 

Magamban már régen elrendeztem, hogy félrevezető a politikai oldalakat a bal- és jobboldali jelzőkkel illetni. A jobb és bal elrendezés alapján a társadalmi jelenségek megértésében folyamatosak a zavarok, lehetetlen a pontos eligazodás. Miként is lehetett volna értelmezni a hajdani baloldalinak címkézett párt, az MSZP és csatolt szakszervezete sirámait az 1998 és 2002 közötti minimálbér-emelések miatt, ami egyértelműen a hozzájuk sorolt munkavállalók érdekeinek felelt meg. Ők mégis a cégek tönkremenetelét vizionálták, és nem az ő tradicionális közegeik érdekeit tartották szem előtt.
A jobboldalra kalibrált kormánypártok visszaállamosítási lépései is megmagyarázhatatlanok ezen az alapon, hiszen a jobb tradicionálisan a magán- és nem a közösségi tulajdonlás élharcosa, mégis államosított. A tisztánlátást sokáig ideológiai, hamis kommunikációs ködfüggönyök és a társadalmi-gazdasági folyamatok nagy bonyolultsága akadályozta. A tisztázást éppen a mára vágtatóra felgyorsuló globalizáció tette lehetővé.
Lényege abban foglalható össze, hogy nemzetközi, méreteiben egyre nagyobb mértékben válnak el egymástól a jövedelmet termelő gazdasági tevékenységek végzésének és azok eredményei megszerzésének helyszínei. Korábban a kettő között szinte teljes volt az összhang, azaz, ahol az értéket megtermelték az országok, legnagyobb részben az eredményeket is ott realizálták. Az osztozkodás pedig az elsődleges jövedelemélvezők, a tőke és a munka között folyt. A tőke érde­keit alapvetően a jobboldal, a munkáét pedig a bal képviselte.
A globalizáció eredményeként mára a tőkejövedelmek egy részének megszerzési helye nem kötődik konkrét értékeket előállító nemzetgazdaságokhoz, a jövedelmek élvezői sem azonosulnak konkrét országokkal. Ők a globális tőke reprezentánsai, érdekeik szemben állnak a nemzeti keretekben működő tőke érdekeivel, és természetesen a munkavállalókéval is. Mindkét fél a saját részesedését igyekszik maximalizálni, a globalista tőke az országokból a lehető legnagyobb jövedelmet kitermelni. A hazaiak pedig éppen ellenkezőleg, a jövedelem maximális részét odahaza tartani.
Ezt a felforrósodott érdekellentétet a tradicionális jobb és bal felosztás helyett észszerűbb globalista és patrióta felosztásra felcserélni. Egyik oldalon az országokból megszerzett jövedelmek maximalizálásában érdekelt globalisták, a másik oldalon pedig a hazai tőke és a munkavállalók. Konfliktusaik rendezésére a nemzeti keretek szolgálnak.
Nem kell azt gondolni, hogy a vágtatóvá váló globalizmus egyik percről a másikra jött létre, ez közel sem igaz. A történet több évszázados, noha a legutóbbi időkig a közönség előtt rejtve maradt, mi több, akik erről korábban beszéltek vagy írtak, azokat mániákus összeesküvés-hívőknek kezelték, és könnyűszerrel eltávolították a véleményformálók közül.
Ebben a cikkben sem vállalkozunk a globalizmus világtörténetének még vázlatos ismertetésére sem, de a magyar globalista történetnek is csak egy kis szeletét ragadjuk meg, azt az alig több mint másfél évszázadot, ami hazánk történetében a kiegyezéstől napjainkig eltelt.

 

Az SZDSZ választási plakátja 1990-ben. Tudták, merték, és majdnem meg is tették. Aztán eltűntek a történelem süllyesztőjében, de mintha itt munkálkodnának szellemi örököseik…

 

Ezen időszak konkrét történé­sein keresztül kíséreljük meg a Kárpát-medencében otthonra találó magyar nemzet küzdelmének, az őt a globalisták érdekeinek megfelelő együttműködésre kényszerítő cselekedeteknek és mesterkedéseknek a bemutatását. Hazánk 1526 után évszázadokra elvesztette államiságát, és birodalmi alárendeltségekbe került. Százötven éves oszmán birodalmi függés után az attól való megszabadítás ára az volt, hogy az egyik birodalmi függést egy másik váltotta fel.
A Habsburg Birodalom tartománya lettünk, a szuverenitás minden kelléke nélkül, nem volt saját uralkodónk, sem kormányzatunk, sem hadseregünk, a parlament szimbolikusan is csak akkor működött, ha az uralkodó éppen engedélyezte. Önigazgatás – noha az is nagyon jelképes módon – csak a hagyományos vármegyékben létezett.
Ezen a helyzeten jelentett fordulatot az 1867-es kiegyezés – a birodalom önérdekétől vezéreltetve – azzal, hogy az egy központú államberendezkedést duálissá tette, csak a külvilággal való kapcsolat, a diplomácia és a védelem maradt közös, minden más szuverenitási tétel, oktatás, egészségügy, rendvédelem, állami adminisztráció ismét nemzeti kezekbe került.
A birodalom urai úgy gondolták, hogy a duális szerkezetben eredményesebben lehet a növekvő nemzetközi kihívásoknak megfelelni. A dua­lista berendezkedést kontrolláló agytrösztök azonban gondosan vigyáztak arra, hogy a folyamat idővel visszafordítható legyen, ezért is nem adták ki a kezükből a pénzforgalom irányítását.
A Habsburg Birodalomban brit mintára a politikai hatalom és a pénzhatalom már régóta társbérletben működött. A politikai hatalmat az uralkodóház képviselte, míg a pénzhatalom az 1816-ban magántulajdonként alapított Osztrák Nemzeti Bank kezében volt. A pénzhatalom a politikai hatalomtól neki gyümölcsöző akciókat rendelt, azokat finanszírozta is.
Ahelyett, hogy ebbe a társbérletbe partnerként hazánk is betársulhatott volna, a pénzurak egy új magánbankot telepítettek ide, ami rövid évtized alatt elfoglalta a gazdaság kulcspozícióit, irányította a magyar államrész pénzügyeit is. A közös jegybankba csak több mint egy évtized után, 1878-ban engedték be társutasként a magyar feleket. Az addig eltelt évtized arra szolgált, hogy a hazai gazdaság gerince globalista tulajdonba kerüljön.
Haladéktalanul megkezdődött a folyamat visszarendezése is a magyar államrész és ezzel a Monarchia lassú betagoztatása az akkorra már másfél évszázados brit pénzbirodalomba. Napóleon bukásával ez Franciaországban már korábban megtörtént. Gombamód nőttek ki a földből a „modernizáló” eszmei áramlatok, hátuk mögött az addigra Isten- és vallástagadó francia rítusú szabadkőművesség gyámkodásával. Írók, művészek, politikusok, köztük arisztokraták is egyre növekvő számban csatlakoztak.
Erről tájékoztat Raffay Ernő szabadkőművességről szóló, alaposan dokumentált könyvsorozata. A „modernizáló” törekvések ugyancsak megjelentek a szakralitást még őrző Németországban is. Az is ebbe a vonulatba tartozott hogy az ugyancsak szakrális alapon működő Orosz Birodalmat sikerült természetes szövetségesei oldaláról eltávolítani, hiszen az oroszoknak is ugyanazt a sorsot szánták, később a világháború kapcsán meg is valósították.
A globalista birodalomtól megszokhattuk, hogy a demokratikus szólamokat gyakran váltogatja, időnként rátér a diktatórikus megoldásokra. Emlékezzünk, a francia forradalom „szabadság, egyenlőség testvériség” demokratikus jelszavai játszi könnyedséggel fordultak át a tízezreket elpusztító véres terrorba, miként az 1917-es orosz események is.
Az sem rendkívüli, hogy hazánkban is ez történt 1919-ben még elbukott kísérletként, majd éppen a vezető globalista hatalmak döntése révén az 1945 utáni négy évtizedben. Érdemes arra is emlékeztetni, hogy a szovjet bolsevik hatalom megerősítéséhez éppen az első világháború után globalista főhatalmi pozícióra szert tett Egyesült Államokból jött jelentős anyagi támogatás.

 

A Magyar Nemzeti Bank épülete.

 

A magát libe­rálisnak nevező globalista uralmat a kommunista globalizmustól csupán az különbözteti meg, hogy az utóbbiban a gazdaság értékfolyamatairól tanúskodó információ a közvélemény részére teljes mértékben megismerhetetlenné vált a „szocia­lista törvényesség” és államtitkok jegyében.
A kétszólamú globalista modell azonban veszély estén mindig össze tudott fogni, ha érdekei veszélyeztetését tapasztalta. Ennek láttuk iskolapéldáját a Napóleon és a náci Németország elleni katonai szövetségekben. Amikor a veszély elhárult, mindenki ment a maga útján, és visszatért a felszínen a korábban megszokott ellenségeskedést mutató retorika.
Az 1867 utáni kitartó globalista mesterkedés eredménye a Monarchia széthullása, hazánk gigantikus terület- és embervesztesége lett. Még a Horthy-rendszerben sem szakadt meg végleg a befolyás. A Magyar Nemzeti Bankot papíron ugyan 1924-ben megalapították, de a magánbank Bank of England masszív kölcsönére volt szükség, hogy az új stabil pénzt, a pengőt végül 1927-ben útjára engedhessék.1945 után pedig négy évtizedre rákanyarodtunk a szovjet típusú globalizmusra.
A legérdekesebb azonban talán a rendszerváltás története. Még a kommunista rendszer kebelében és aktív segédletével megtörtént a váltás előkészítése, szinte percek alatt kinőtt a földből a minden értelemben globalista párt a maga kifogástalan programjával, amelynek lényege Magyarország termelő vagyonának minimális áron történő elidegenítése globalista köröknek. Annak érdekében, hogy az immár külföldi kézbe került vagyonok hozama is külföldre kerüljön, hatalmas rést ütöttek a folyó hazai jövedelmek rendszerén is.
Ennek megvalósítása a jegybankon keresztül történt azáltal, hogy állandósultak az irreálisan magas kamatok, és a hiányok fedezésére szinte kizárólag külföldről vettek fel hiteleket. Az SZDSZ „tudta, merte”, és majdnem „meg is tette”, hogy hazánkat végleg és teljesen a globalizmus hálójába juttassa. Néhány józanabb baloldali képviselőn múlott, hogy mindezt nem sikerült legális keretek között több mint kétharmaddal alkotmányba is foglalni.
Ma a politikai küzdelem ringjének két sarkában egyértelműen globalisták és patrióták állnak. A patrióták az elmúlt tizenkét év alatt bemutatták, mit és hogyan csinálnak, ezt kívánják folytatni. A globalisták ismét hamisan ígérgetnek. Ezt szokták meg. Amit csinálni kívánnak, arról mély a hallgatás, de múltjuk mindent elárul.
Ma mindazt kiegészítenék a társadalmi szövet végzetes rombolásával, migránstömegek befogadásával, életidegen eszmék és gyakorlatok alkalmazásával, mindenfele kisebbségek vélt vagy valós érdekét a hazai többség érdekei elé sorolásával.
Erre készüljünk, csak ez a két választás van: vagy a globalizmus, vagy a patriotizmus.

Boros Imre
közgazdász