Felavatták az EuropTec új egerszegi gyártócsarnokát

2,7 százalékra csökkent a regisztrált munkanélküliség

(2017.05.06., 15:25)

 

Fabian Zwick is felszólalt az avatáson.

 

Az elmúlt időkben Svájc a tíz legnagyobb magyarországi befektető közé került, a közel 300 svájci cég mintegy 30 ezer embert foglalkoztat Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára Zalaegerszegen, az EuropTec Kft. új gyártócsarnokának szombati avatóján.
Lepsényi István úgy fogalmazott: a svájci társaság önerőből - mintegy 710 millió forintos beruházással - megépült 1600 négyzetméteres csarnokának köszönhetően megduplázza termelését, illetve 65 új dolgozónak is munkát ad.
    A Zalaegerszegen főként orvosi műszerekhez, implantátumokhoz, valamint diagnosztikai, labortechnikai eszközökhöz műanyag alkatrészeket gyártó cég beruházása is azt mutatja, hogy „Magyarországon az ipari növekedésnek még komoly tartalékai vannak”, de a befektetés jó példa arra is, hogy a világ vezető vállalatai megtalálják a számításaikat Magyarországon - fogalmazott az államtitkár.
A magyar gazdaság eredményei, a stabil gazdaságpolitika olyan alapot teremt az itt tevékenykedő hazai és külföldi vállalkozások számára, amelyre bátran építhetnek. Idén várhatóan összességében négy százalékkal bővül a GDP, csak márciusban az ipari termelés 10 százalékkal nőtt, az első negyedévben pedig 7,5 százalékos bővülést mutat - részletezte.
A magyar gazdaságpolitika nyújtotta stabilitást mutatja az is, hogy a Magyar-Német Gazdasági Kamara felmérése szerint az itt tevékenykedő német cégek nagy többsége pozitívnak látja a saját és Magyarország jövőjét, a befektetői hangulat indexe 18-ról 20 százalékra emelkedett. Több mint 50 százalék további fejlesztéseket tervez, 81 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy ha ismét beruházna, Magyarországot választaná - idézte fel Lepsényi István.

 

Balról Vigh László országgyűlési képviselő, Peter Bukhard, Lepsényi István és Balaicz Zoltán

 

Peter Burkhard, Svájc magyarországi nagykövete ugyancsak azt erősítette meg, hogy a zalaegerszegi csarnokavatás egy újabb fontos jelzője annak, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatok örvendetesen fejlődnek. A befektetők részéről pedig a bizalom jelét is mutatja, hogy Magyarországon újabb fejlesztéseket hajtanak végre.
 Fabian Zwick, az EuropTech Kft.-t is tulajdonló svájci Glas Trösch cégcsoport igazgatósági tagja kifejtette: Európában, az Egyesült Államokban, valamint a Közel-Keleten összesen ötezer alkalmazottat foglalkoztatnak. A cégcsoport az építőipar és a járműipar számára gyárt speciális üvegeket, valamint műanyag alkatrészeket ipari, orvostechnikai felhasználásra.
Belső Gábor ügyvezető igazgató a zalaegerszegi cég történetét ismertetve kifejtette: 1991-ben egy garázsban alapították meg tíz dolgozóval. 1995-ben 20 dolgozóval nyílt meg az első üzemcsarnokuk, 2004-ben, a második csarnok avatásakor már 90 alkalmazottat foglalkoztattak.
Az ügyvezető az MTI kérdésére hozzátette: jelenleg csaknem 130 dolgozója van a cégnek, a létszámot most 65 alkalmazottal bővítik.
Balaicz Zoltán polgármester ünnepi beszédében arról szólt, hogy a svájci tulajdonú vállalkozás a kezdettől rendkívül jó partnere az önkormányzatnak, támogatják a városi kezdeményezéseket, a helyi sport- és kulturális életet, illetve az oktatást is. Zalaegerszeg önkormányzata is hozzájárult az új beruházáshoz azzal, hogy közel 17 millió forintos beruházással kiszélesítették a társaság telephelyéhez vezető utat.
A polgármester utalt arra is, hogy a zalai megyeszékhelyen az elmúlt években indult jelentős fejlesztéseknek köszönhetően 2015-ben 1800, 2016-ban 1200 új munkahely létesült, idén pedig várhatóan további ezer új álláshely jön létre. Mindezeknek köszönhetően a 2015-ös 4,2 százalékról tavaly 3,3 százalékra mérséklődött a városban a regisztrált munkanélküliek aránya, s mostanra mindössze 2,7 százalékra csökkent.

Forrás: MTI

 

65 alkalmazottal bővül a létszám.

MTI Fotó: Varga György