Csapda készült az európai gazdák részére (2021.06.11.,9:55)

 

Boros Imre: – Nem mondta Marx hiába, hogy a „progresszió” legfőbb akadálya nem a mohó tőkés, hanem a magáról, családjáról gondoskodni képes paraszt. 

 

Egyre több a kifogásunk az Európai Unió működésével kapcsolatban – ez a sanyarú tény. Mindezek ellenére rendületlenül kitartok az európai népek, nemzetek békés, kölcsönös előnyökön nyugvó, egyenrangú együttműködése mellett. Feledni nem tudom és talán másoknak sem lenne célszerű, hogy a hosszú háborúskodások időszaka utáni egymásra találás évszázadok óta a leghosszabb ideig tartó békés építkezés lehetőségét kínálta. A világháborúk Európa vezetőit rádöbbentették néhány alapigazságra.
Kiemelkedett a felismerés, nem engedhető meg, hogy Európa újra olyan helyzetbe kerüljön, hogy ne tudja saját forrásokból a népeit élelmezni. Elég ha a 2. világháború utáni hosszú évek élelmiszerjegy-rendszerére és katasztrofálisan színvonaltalan élelmezésére gondolunk.
Alapelvvé vált tehát, hogy az agrártermelés megfelelő mennyisége és színvonala, egészséges élelmiszer-alapanyagok termelése kiemelt közösségi érdek, és ennek költségeit is a közösségnek kell vállalnia. (Igaz, hogy ezt „gondos kezek” már a kezdeteknél nem költség-hozzájárulásnak, hanem támogatásnak nevezték, szándékoltan hibásan.) A hajdani EGK és a mostani jogutód Európai Unió költségvetésében is ez a közös költségvállalás képviseli a legnagyobb százalékos arányt. Egy percig se gondoljuk, hogy szinte a kezdetektől nem voltak a rendszernek ellenzői, akik tudományos alaposságot színlelve fúrták a rendszert.
Amióta mi is tagjai vagyunk az uniónak, ezt naponta magunk is tapasztaljuk. Mindjárt azzal indultunk, hogy a mi gazdáink évekig nem jutottak az őket megillető agrárköltség-hozzájáruláshoz. Ráadásul ebben az igazságtalanságban az uniós csatlakozásunkkor kormányon lévő globalista baloldal társutas volt, hiszen zokszó nélkül elfogadta a 25 százalék támogatási szintet, noha az ugyancsak baloldali lengyel kormány 55 százalékot harcolt ki magának.
Manapság a globalizmus kénytelen volt rejtőzködő létmódját feladni, és az agrárágazatban is kifejti „áldásos” hatását, ostromolja az eddig áttörhetetlen falakat, és igyekszik az agráriumot is a nagy világpiacba fenntartások nélkül integrálni saját profitcéljai érdekében. Egyrészt néha nagyon kifogásolható módon drágítja a termelést az uniós gazdák részére, másrészt minden kritika nélkül nyitná meg a közösség agrárpiacait külső szereplők előtt a verseny szabadságára hivatkozva. Néhány olyan esetet említek, amelyekről közvetlen ismeretem van, mert a közvetlen környezetemet érintették.
A Natura 2000 programnak természetesen van értelme, hiszen ezek a területek különleges művelést igényelnek, hogy ne romoljon az állaguk. Ezért jár is némi többletpénzjuttatás. Teljes mértékben érthetetlen viszont, hogy az ilyen rétterületeken miért túl későn lehet az első kaszálást elvégezni, ami szinte mindig ellehetetleníti a második, úgynevezett sarjúkaszálást.
Meglehetősen megdöbbentő volt a tojótyúktartás körüli ketrechiszti is. Miközben a hazai tojástermelőket rengeteg többletköltségbe sikerült verni, ömlött be külföldről az olcsó importtojás, olyan helyekről, ahol ezek a működési költségkorlátok egyáltalán nem léteznek. A feltételek miatt az agrárkörnyezetvédelmi programba sem volt túl élénk a jelentkezés, hiszen a többletpénz kevésbé tette az alkalmazást vonzóvá.
A korábbinál is nagyobb sebességre kapcsolt agrárügyekben is az euroglobalista törekvés az Obama-adminisztráció ideje alatt azzal, hogy igyekeztek tető alá hozni a TTIP –t (Transatlantic Trade and Investment Partnership). Az agrárfejezetben ez azt jelentette volna, hogy az agrár- és élelmiszeripari termékek is korlátozásmentesen áramolhattak volna az Atlanti-óceán két partja között, ami azért volt aggályos, mert az amerikai élelmiszer-előírások az európaiaknál sokkal engedékenyebbek.
Európában az az elv a piacra jutáskor, hogy amit engedélyeztek, az mehet, Amerikában viszont úgy tartják, hogy amíg egy termékkel baj nincs, addig mehet. Két homlokegyenest ellentétes nézőpont és gyakorlat. Az is nagyon fontos vízválasztó, hogy míg Amerikában a kétségtelenül jóval termelékenyebb, genetikailag módosított alapanyagokból készített termékeknek szabad a piacra kerülése, addig ez Európában jórészt aggályos, nálunk meg egyenesen az alaptörvényünk tiltja.
A TTIP-vel szemben szerencsére megmozdult a józan európai közvélemény, összegyűlt a kellő számú ellenző aláírás a tagországokból, és az ötlettől búcsúzni kellett, pedig Obama abban reménykedett, hogy még hivatali ideje vége előtt (2016) rákerül az egyezményre a pecsét. Obama idején az Európai Unióban is egymást érték a globalista piac- és profitorientált hamis hívószavak és a rájuk építkező világmegváltó mozgalmak.

 

Nemrég az egyik elrugaszkodott‚ klímavédő brigád még azt is kieszelte, hogy a szarvasmarha-állomány metánkibocsátása a fő oka a klímaváltozásnak.

 

Elsőként mindjárt a kezdetektől a hamis hívószóval címkézett „menekültügy”. Az 2015-től megszaporodó migránsok között csak nagyon kevés volt a valódi menekült, a többi csak a jobb élet reményében érkezett, a fejlett országok szociális ellátó rendszerének adottságaira aspirált. (Angela Merkel még meghívót is küldött.) A migránstömegek ellátása automatikus és kívánatos piacbővítés, ezt könnyű belátni, sok globalista cégnek lehetőség, a finanszírozók is meglátják az esélyt az államok többleteladósodásában.
A legújabb mantra szerint pedig éppen az agráriumot kell indokolatlanul költséges korlátok közé szorítani, nehogy a „környezetet tönkretegye” és „rombolja a klímát”. (Véletlenül sem a valós környezetrombolást végző, nagy multinacionális nyersanyag-kitermelő, légszennyező cégeket, a katasztrofálisra növekvő légi és vízi személy- és teherszállítást.) Inkább a több ezer kilométerről érkező zöldség és gyümölcs fogyasztása a kívánatos, mint a lakóhely körül megtermelté.
Épületes, ahogy az EU a TTIP bukása után rögtön hozzáfogott az agrárfinanszírozási rendszer átalakításához. Az is nyilvánvaló, hogy a migránsügy tobzódásakor nem merték ötleteiket a közvéleménnyel ismertetni. Ehelyett az a határozat született, hogy az új hétéves fejlesztési terv (2020–27) keretében az első két évben minden marad a régiben.
Maga a módszer is nagyon jellemző. Először nem a tagországok agrárkormányzatait kérdezték meg, hogy reálisan mit látnak kivitelezhetőnek az agrárágazatokban a környezet és a klíma védelmében. Még a végén megtudták volna. Ehelyett ismeretlen háttérműhelyekben folyt az előkészítés. Mi sem jellemzőbb, mint hogy a tervezet fő védelmezője az a holland Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, akinek globalista elkötelezettsége a napnál világosabb, aki „csak úgy, baráti alapon” nagy gyakorisággal cserél eszmét Soros Györggyel, a nyílt társadalom megteremtési törekvésének első számú nemzetközi apostolával. A nyílt társadalomhoz teljesen nyílt piac is tartozik.
A bizottság megbicsaklott realitásérzékelésére vagy cselekvési bénultságára mi sem jellemzőbb, mint hogy nem látták előre a közelgő méretes buktát. A tagországok agrárminiszterei egy emberként álltak fel az asztaltól. Felelősségükből adódóan ugyanis éppen az európai népesség határozottan konzervatív, jobbára patrióta vidéki, többnyire keresztény, valláskövető rétegeivel dolgoznak együtt.
Miről is szólt a híres tervezet? Nem másról, mint hogy miként lehet jóval költségesebbé tenni az agrártermelést a környezetre és a klímára hivatkozva. Emlékezzünk, nemrég az egyik elrugaszkodott‚ klímavédő brigád még azt is kieszelte, hogy a szarvasmarha-állomány metánkibocsátása a fő oka a klímaváltozásnak, kerüljük a marhahúst, együnk inkább bogarakat.
Milyen érdekes, hogy száz éve, amikor még nem pöfögött annyi gépkocsi, hajó és repülőgép, klímaromboló gázokat okádó kémény, de legalább kétszer ennyi volt a szarvasmarha, miért nem volt gond? A valóságra a globalisták csak és kizárólag akkor haragszanak, ha az éppen szembe jön velük, és nem lehet virtuális valóságra cserélni. Most is szembejöttek az agrárminiszterek, nem virtuálisan, hanem a valóságban.
Beszélni kell arról is, hogy miért ez a nagy klíma- és környezeti buzgalom, és miért éppen a kevésbé vétkes agráriumban. Itt sincs másról szó, mint globalista piacszerzésről, ehhez asszisztált eddig a bizottság is. Megállapodást kötöttek Dél–Amerika agrártermékek exportjában érdekelt csoportjával, ahol már régen folyik a genetikusan módosított, az európainál sokkal engedékenyebb élelmiszergyártás, amelynek létrehozásába dollármilliárdokat fektettek a globalista multik. Most argentin és más nemzeti zászlók alatt kívánják termékeiket az európai piacokra behozni.
A pénznek meg kell térülnie, felvevőpiacok kellenek. Ott van ugye Ukrajna is, a maga több millió hektárnyi kitűnő termőföldjével, és a frissen megválasztott amerikai elnök szeme is rajtuk. Az oly várva várt új ukrán elnök felszabadította a termőföldforgalmat. Nem nehéz kitalálni, hogy kik is jutottak a kitűnő csernozjom millió hektárjaihoz, no nem a donyecki bányászok.
Mire való az európai globalista brigád az Európai Bizottságban, élén a Soros-barát Timmermansszal? Ő és háttércsapata lelkesen dolgozott, előterjesztett és most megbukott. Miért is kellett volna az agrárminisztereket előtte megszondáztatni. Még a végén megmondták volna, hogy a dolog hamvába holt.
Bíztak abban a politikai klímaváltozásban, amit Biden győzelmétől vártak, no meg a szokásos nyomásgyakorlásban is. A hatásos amerikai nyomás azonban – noha nem érdeklődés, hanem gazdaság és pénzügyi kényszerek hatására – elmaradt, hasonlóan ahhoz, ahogy az Északi Áramlat gázvezeték ügyében is megváltozott a széljárás. Ezek szerint Timmermansnak és csipetcsapatának nem is szóltak?
Korai lenne reménykedni, lesz még néhány forduló, továbbra is nagy szükség lesz a józan észre. Ezúttal azonban a jól előkészített csapdába Timmermansék estek bele. Nem mondta Marx hiába, hogy a „progresszió” legfőbb akadálya nem a mohó tőkés, hanem a magáról, családjáról gondoskodni képes paraszt. 

Boros Imre
közgazdász