Az aljasság fokozatai (2021.02.17.,10:55)

 

Márki-Zay Péter emberileg már többször lejáratta magát. Most megint sikerült neki.

Fotó: MTI

 

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítója bement az ellenzék által közkedvelt televízió stúdiójába, ahol többek között a következőket mondta:
„Sokszor a tanárok és az orvosok sem tudják azt, hogy micsoda hatalom van a kezükben. Mert mindegyik ugye a saját egyéni állását félti, ugyanúgy, mint egy parlamenti képviselő. […] Ha egyszer az összes matematika–fizika szakos tanár vagy biológia–kémia – tehát különösen ezek a tárgyak – azt mondaná, hogy mi sztrájkolunk, és nem megyünk be, megszűnik az oktatás, Orbán Viktort térdre lehetne kényszeríteni. Ha az összes orvos mondja ugyanezt, megszűnik az egészségügy. És nem kell egyetlenegy kórházban, ha összefog öt-hat ember, ők azonnal le tudják állítani, tehát roppant nagy lehetőség van a kezükben.”
Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Az elképzelhetetlen, hogy egy több diplomával rendelkező ember ne hallott volna az orvosi esküről, amit Hippokratésztől, az ókortól kezdve (a szöveg változott, de a lényeg nem) elmondanak a frissen végzett orvosok:
„Én (…) esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Tanítóimnak megadom az illő tiszteletet, orvos társaimat megbecsülöm. A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét. Az … Egyetem hírnevét öregbítem és megbecsülését előmozdítom.”
Vagyis egy esküjéhez hű orvosnak eszébe sem jut a sztrájk, főleg akkor nem, amikor rendkívüli járványhelyzet van.
Márki-Zay egyébként szeret az egészségüggyel foglalkozni, igaz nem sok sikerrel. 2018-ban, a választási kampány közepén úgy fogalmazott, hogy „ha Önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják”.
Ennek ellenére saját lányát elengedte az intézménybe gyakornokoskodni. A bíróság szerint hazudott a polgármester, ezért nyilvános elégtételadásra és pénzbírság befizetésére ítélte.
A bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a politikus egyértelműen tényállítást fogalmazott meg azzal, hogy bárki, aki bemegy a vásárhelyi kórházba, veszélynek teszi ki az életét, akármilyen bagatell ügyről is van szó. „A politikus kijelentései alkalmasak arra, hogy az intézménybe vetett közbizalmat megingassák” – mondta a bíró.
Ez a mostani tv-interjú ismét aljasság volt Márki-Zay Pétertől. Erkölcsi ikertestvére Hadházy Ákosnak, Szabó Tímeának, Varjú Lászlónak, Korózs Lajosnak és a többi senkiházinak.
Az aljasságnak valóban nincs határa! Csak mélysége…

E.E.