A provokáció folytatódik (2021.02.03.,11:55)

A keresztelő, s annak betiltása

 

Békés Gábor… Nevétől eltérően nem a békességre törekszik.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

Méltatlanná vált a köz szolgálatára Karácsony Gergely főpolgármester azon tanácsadója, aki korábban, még a fővárosnál történt alkalmazása előtt arról beszélt, hogy be kellene tiltani a gyerekek megkeresztelését – mondta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Láng Zsolt szerint a főpolgármester környezetvédelmi tanácsadója a kijelentésével megbánt minden keresztény hitét élő családot és szülőt. Hagyományainkra, keresztény életmódunkra sértő azon kijelentése, amelyben azzal vádolja a gyermekeiket megkeresztelőket, hogy ezzel a gyermekek jogait tiporják – fogalmazott.
A műsorvezető emlékeztetett, a Főpolgármesteri Hivatal egyik szakértője szerint be kellene tiltani a gyermekek keresztelését, mert szerinte az azt az üzenetet hordozza, hogy a gyerekekre nem vonatkozik az alaptörvény. Tehát alacsonyabb rendű állampolgárok, hiszen el lehet dönteni helyettük, hogy milyen vallásba kerülnek. Karácsony Gergely elhatárolódott a köztisztviselőtől és figyelmeztetésben részesítette – jegyezte meg.
Láng Zsolt azt mondta, ez egy nagyon szerencsétlen kijelentés volt a főpolgármester környezetvédelmi tanácsadójától, de mégsem lepődtek meg annyira, mert az elmúlt időszakban bizonyos kérdésekben a feje tetejére állt a világ, és pont azok, akik magukat liberálisnak, elfogadónak titulálják, és folyamatosan e mögé az álca mögé bújnak, a leginkább kirekesztőek, és megbélyegzőek.
Itt kevés „egy ilyen viszonylagos gyors és nyegle elhatárolódás”, ebben az esetben az illető kijelentései méltatlanná teszik őt arra, hogy a közt szolgálja – fogalmazott a politikus.
Láng Zsolt szerint a magukat liberálisnak hirdetők kezdenek a többséggel szemben egy teljesen intoleráns magatartást felvenni, és egyre agresszívebben támadnak mindenki mást, aki nem úgy gondolkodik, mint ők, vagy nem olyan hite van mint nekik.

 

*  *  *

A liberálisok már csak ilyenek. Mégsem kívánjuk, hogy betiltsák őket. Ezt majd elrendezi az élet.
Ez a Békés Gáspár ateista aktivista két évvel ezelőtt azt találta mondani, hogy a Don-kanyarban elesett magyar katonák nem voltak hősök. Nem túl jól ismeri a történelmet. A magyar katonák hősök voltak, ha Békés Gáspár kívánja, ezt nagyon szívesen elmagyarázom neki, de most nem ez a téma.
A keresztelőről van szó, pontosabban annak általa kívánt betiltásáról. Békés úr, ha ilyen baromságokat mond, akkor jobb lesz a világ? Akkor maga a liberális világ elismert celebje lesz?
Nem, a maga vállát csak a hasonszőrűek veregetik. A keresztény, s a normálisan gondolkodó ateisták is megvetik önt. Nekünk semmi gondunk azzal, ha maguk kommunista névadót tartanak, mi tiszteletben tartjuk ezt a szokást.
De a keresztelőt hagyják békén! Az nem a maguk világa, ettől nagyon messze vannak. Mint a Don-kanyartól.
A keresztelő szent dolog. Az ilyen hitvány ember, mint maga, még arra sem érdemes, hogy a kereszttel együtt említsék. Arra meg semmiképp, hogy – mint liberális áldozat – arra feszítsék.

E.E.