A klubszeretet szép példája (2017.05.15., 14:45)

Sikerült a döntőbe jutás

 

Ferenczi Melinda volt a legeredményesebb versenyző.

 

Óriási feladat elé állította Kámán Ferencet, a Zalaszám ZAC és a Szombathelyi Haladás VSE atlétáiból álló Pannónia Prima fantázia néven induló közös csapat döntőbe juttatását a Magyar Atlétikai Csapatbajnokság szekszárdi fordulójában.
- Ahogy atléta berkekben jól ismerik a csapatkapitányt, számára nincs lehetetlen. A verseny napján kiderült, hogy Szűcs Valdó, Köcse Richárd után Csóti Jusztina is sérültet jelentett. Nálunk nincs lehetetlen. Ha sérült a három ász, indítunk helyette másik versenyzőt. Nyugodtan elmondhatom, hogy a helyettesek nagy megtiszteltetésnek vették azt, hogy egy nyereménydíjas csapatversenyen tegyenek valami az egyesületükért. Le a kalappal együttesünk valamennyi tagja előtt. Egymást segítve, biztatva sorra hozták a remek eredményeket és a győzelmeket. A kétnapos verseny mutatta meg igazán a klubszeretet. Meghatódott vagyok a váltók összetartó erején és remek győzelmei láttán. Veiland Violetta kezét a verseny előtti napon megharapta egy kóbor eb, de mégis rajthoz állt. Ferenczi Melinda pedig végigfutotta az „étlapot” a csapatért. Szűcs Valdót pedig remekül helyettesítette a még csak junior Németh Benedek. Végül negyedik helyen sikerült továbbjutnunk. Köszönöm sportolóinknak - mondta Szakály István klubigazgató.

 

Veiland Violetta kezét megharapta egy kóbor eb, ő viszont megcsípte az aranyérmet.

 

A csapat legeredményesebb versenyzője Ferenczi Melinda volt, aki megnyerte a 200 m-t 24,41 mp-el, második lett 400 m-en 56,44 mp-el, hatodik 100 m-en 12,26 mp-el. Természetesen tagja volt a 48,79 mp-el győztes 4x100 m-es váltónak is. Veiland Violetta bekötött kézzel is megnyerte a súlylökést hatalmas küzdeni tudását bizonyítva (14,42 m). Dobógóra állhatott Takács Dóra diszkoszvetésben 45,78 m-es teljesítménnyel lett 2., Hári Anna 100 m gáton bronzérmes lett 14,44 mp-es idővel. A négy váltószámból 3 aranyérmet nyertek és még a „B” váltók is ezüst- és bronzérmet szereztek! Bajnok lett a Nagy Pálma, Ferenczi Melinda, Hári Anna, Horváth Lotti négyes  4x100 m-en (48,79 mp), aranyérmet nyert a Galambos Martin, Kása Tibor, Balogh Péter, Baki Barna 4x100 m-es kvartett (41,71 mp). Ugyancsak aranyérmet kapott a 4x400 m-es együttes Balogh Péter, Jagodics Dennis, Sárközi Dominik, Boda Balázs összeállításban 3;16,57 p. Ezüstérmet nyert a 4x100 m-es „B” férfi csapat és bronzot 4x400 m-es a férfi „A” kvartett.
A Zalaszám ZAC atlétáinak pontot érő helyezései:
400 m gát: 5. Hári Anna 64,69 mp, 100 m: 8. Nagy Pálma 12,53 mp, 4. Balogh Péter 11,05 mp, 9. Dienes Mátyás 11,24 mp,  diszkoszvetés: 7. Veiland Violetta 35,09 m, 8. Bognár Szabolcs 42,92 m súly: 5. Takács Dóra 11,89 m,  hármasugrás: 8. Horváth Lotti 11,32 m,  200 m: 6. Balogh Péter 22,18 mp, 110 m gát:  5. Németh Benedek 16,73 mp, 800 m:5. Ott Benjamin 1;53,95 p, 1500 m: 9. Ott Benjamin 4;02,26p , 4x400 m női: 5. (Horváth Lotti, Hári Anna, Nagy Pálma, Varga Eszter) 4;17,78 p.
A Zalaszám ZAC menedzsere óvja a szakmát, mert a túlzásba vitt edzőtábor, terhelés sem vezet biztos eredményjavuláshoz. A sérülteknek mielőbbi felgyógyulást kíván. A „taktikai” sérülés a mostani esetben több százezer mínuszt jelentett a klubnak.

 

A győztes 4 x 100 m-es váltó.