A Giro d'Italia Nagykanizsán (2019.08.01., 8:35)

Zalában egyeztetett az olasz versenyigazgató

 

Szemle Nagykanizsán… Mauro Vegni (jobbról a második) 27 éve igazgatja a világ egyik legjelentősebb kerékpáros versenyét.

Fotó: Gergely Szilárd – Nagykanizsa online

 

A jövő májusi befutó helyszínéről, az oda vezető útvonalak technikai és műszaki feltételeiről egyeztetett szerdán Nagykanizsán a Giro d'Italia versenyigazgatója.
Mauro Vegni a város vezetőivel, rendőrségi és más intézmények képviselőivel folytatott megbeszélései után újságíróknak elmondta: ezekben a napokban valamennyi városban végigjárják a jövő évi körverseny magyarországi szakaszának majdani útvonalát. Budapest és Székesfehérvár után érkezett munkatársaival Nagykanizsára, csütörtökön pedig Győrben folytatja az egyeztetéseket.
Mint kifejtette: meggyőződött róla, hogy a nagykanizsai helyszíneken is minden feltétel adott ahhoz, hogy sikeresen megvalósíthassák a Giro d'Italia magyarországi szakaszait. A korábban már megtervezett útvonalon ellenőrizték, hogy megvan-e a szükséges szélesség, megfelelő-e az aszfalt állapota, illetve vannak-e esetleges műszaki akadályok, amelyeket még majd el kell hárítani.
A háromnapos magyarországi résztáv végső befutója lesz Nagykanizsán, itt az egyeztetések alapján a Deák téren, egy emelkedőn alakítják ki a finis helyszínét. Ezzel együtt arról is egyeztettek, hogy a több millió néző számára közvetítendő versenynek hol alakítják ki a kameraállásokat és a közvetítőkocsiknak való helyet.
Mauro Vegni úgy fogalmazott, hogy a Giro d'Italia esetében nemcsak a verseny a fontos, hanem a látvány is. Szeretnék, ha az egészet egy nagy ünnepként is fogadnák Nagykanizsán, hiszen ez nemcsak a verseny szempontjából, de az egész város számára is fontos esemény. Örülnének, ha az itt élők is részesei lehetnének az igazi olasz életérzésnek, amit ez a verseny is megtestesít.
Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere azt mondta: nem kis feladat a város számára sem részt venni ebben a világversenyben, ezért is alakult nemrég egy külön szervezőcsapat erre a munkára. Elsődleges szempont, hogy a versenyzők biztonságára vigyázzanak, a majdani útvonalon mindenhol megfelelő műszaki, technikai körülmények fogadják a kerékpárosokat.
A hátralévő alig tíz hónapban arról is szeretnék meggyőzni a város lakóit, hogy ez mindenki számára egy nagy ünnep, és igyekeznek minél jobban felcsigázni az érdeklődést a jövő májusi befutóig. (Forrás: MTI)