A fejkendős Ausztria (2017.04.28., 13:25)

 

Az államfőválasztást éppen csak megnyerő Alexander Van der Bellen eddig nem sok mindennel hívta fel magára a figyelmet. Most sikerült neki…

Fotó: archív

 

Felháborodást keltett Ausztriában Alexander Van der Bellen államfő azon kijelentése, hogy minden nőt meg kell kérni, a vallási okok miatt fejkendőt viselők iránti szolidaritásból maga is viseljen fejkendőt - számoltak be az osztrák lapok csütörtökön.
Van der Bellen egy korábban tett, de most nyilvánosságra hozott nyilatkozatában azt mondta, eljön az idő, amikor az iszlamofóbia miatt minden nőt meg kell erre kérni.
A lapok arról számoltak be, hogy Alexander Van der Bellen a bécsi Európai Unió Házban még márciusban tartott pódiumbeszélgetésen arról is beszélt, hogy a német megszállás idején a nem zsidó származású dánok a zsidókkal való szolidaritásuk miatt maguk is felvették a sárga csillagot.
A Kurier című osztrák lap arról írt, hogy az államfő elkövette első hibáját, míg a Die Presse kommentárja arra tér ki, hogy az államfőnek megszólalása előtt át kellene gondolnia mondanivalóját, ahogyan addig tette.
Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára „integrációpolitikai ámokfutásnak” nevezte az államfő kijelentését és azt mondta, hogy az államfőnek inkább segítenie kellene a fejkendőviselés által elnyomott nők harcát az iszlám férfiak korlátozásai ellen.

 

Integrációpolitikai ámokfutásnak nevezték az államfő kijelentését a fejkendővel kapcsolatban.

Fotó: AFP

 

Carmen Schimanek, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nőügyi felelőse arról beszélt, hogy Van der Bellen ígérete ellenére nem lett minden osztrák államfője. Az elnök kijelentése ellen tiltakozott a Team Stronach ellenzéki párt is.
A Van der Bellen Facebook-oldalán közzétett magyarázat szerint az államfő a fejkendőt viselők megbélyegzése ellen akart szót emelni, hiszen meglátása szerint egyre inkább nyílt ellenszenvnek vannak kitéve Ausztriában. „Az államfő ezt az elfogadhatatlan helyzetet bírálta”" - olvasható az állásfoglalásban.
Az államfő a felháborodásra reagálva úgy nyilatkozott, hogy maga nem nagy barátja a fejkendőviselésnek, de Ausztriában szólásszabadság van és a nőknek joguk van eldönteni, hogy mit hordanak. „Örüljünk, hogy nincs nagyobb problémánk, mint a fejkendő viselésének kérdése” - mondta.
Az új integrációs szabálycsomag részeként Ausztriában az arc elfátyolozása köztéren büntetést vonhat maga után. A kormány által március végén elfogadott és várhatóan ősszel életbe lépő szabályozás szerint 150 eurós (mintegy 46 ezer forintos) büntetést szabhatnak ki azokra, akik elfedik az arcukat. Egyelőre nincsenek adatok arról, hogy a szabályzás hány nőt érint majd.

Forrás: MTI

* * *

Úgy tűnik, hogy Ausztria maga sem tudja: mit is lehetne tenni ebben a zűrzavaros helyzetben? Magyarországot bírálta a kerítésépítés miatt, aztán ők is építeni kezdtek, igaz ezt kapuknak nevezték - oldalszárnyakkal.
Aztán a határellenőrzés szigorítását vezették be, fontoskodó intézkedéssel, miközben a magyar határvédelem hatékonysága súlyos terheket vett le a vállukról. Mint egykor, az oszmán birodalom hódítása idején a magyar végvárak.
Ausztria nem mer határozott véleményt alkotni. Erre mondják mifelénk: közösülni is szeretne, de szűz is akar maradni.
Most a fejkendő a téma. A vitatott körülmények között megválasztott államfő kijelentése kapcsán.
Saját zsírjában fő a civilizált nyugat.

E.E.