Ármánykodás Brüsszel „füstös irodáiban”
Kórozs Lajos és a telihold

Korunk polihisztora, Kórozs Lajos. Egy a gond csak vele: a memóriája szelektív. Nem emlékszik arra, hogy pártja mit művelt a nyugdíjasokkal 2010 előtt…
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az MSZP szerint a nyugdíjrendszernek nem feladata a rendkívül magas fizetések befogadása, vagyis kirívóan magas és kirívóan alacsony nyugdíjakat sem szabad megengedni Magyarországon – mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Kanizsa és Egerszeg…
Üzenet egykori diákvárosomnak (7.)

Az egykori távolsági buszmegálló Nagykanizsán. Itt került sor arra a bizonyos Arany János ihlette szóváltásra.
Fotó: Fortepan/MHSZ
Most is szeretek Nagykanizsa belvárosában sétálgatni. Diákkoromban ez az érzés talán még erősebb volt. Mert kétségtelen, hogy a polgári miliő itt még mindig jobban tetten érhető, mint Zalaegerszegen. De ez csak a háttér, az építészeti emlék, mert a tartalom már megváltozott. Sajnos. Bárcsak párhuzamosan fejlődne a két város. A megye is nyerne vele.
Erzsébet segélykiáltása
A globalista kígyó elérte saját farkát
Megrogyasztotta Amerikát a dollár

Tálib vezetők a kabuli repülőtéren. Az amerikai haderő afganisztáni egységei úgy csuklottak össze, mint az a bizonyos colstok.
Fotó: Wakil Kohsar/AFP
Elsőként arra kell feleletet adni, hogy mik a jelei Amerika, az Egyesült Államok megrogyásának. Kell-e alaposabb indokolás, mint ami levezethető a közelmúltban végrehajtott afganisztáni kivonulásból? Ez következik abból az általános társadalmi dekadenciából, amit ma nap mint nap tapasztalhatunk, a tradicionális emberi értékek megtagadásából és ezek pusztító ideológiákra épülő helyettesítésének gyakorlatából – így az eutanázia és az abortusz szélsőséges értelmezése, a fordított fajgyűlölet.
Nagy jelentőségű bejelentés Keszthelyen
Megküzdöttek a túlélésért…
Álruhában jól teljesített
Márki-Zay Péter, a politikai házasságszédelgő

Eddigi politikai pályafutása során már bizonyította: elvei valóban nem jobbra vagy balra hajlanak, csak felfelé. A hatalom felé.
Fotó: Promenad24
Márki-Zay Péter az elmúlt 30 év eddigi legsikeresebb politikai szélhámosa. A balliberális oldalnak eladta, hogy ő a csalódott fideszes, aki meg tudja szólítani a többi csalódott fideszest, márpedig nélkülük nincs kormányváltás… Azzal az aprósággal eddig senki sem foglalkozott, hogy csalódott fideszesek – legalábbis a választás szempontjából érdemi számban! – olyanok, mint a jeti vagy a Loch Ness-i szörny: sokan beszélnek róluk, de még senki sem látta őket. (A fideszes szavazók értékpreferenciái ugyanis – családtámogatás, Magyarország szuverenitása és biztonsága, megszorítások helyett pénzt a gazdaságba stb. – érvényesültek az elmúlt 12 évben.)