A „Nyugat” szégyene…
Eljött a pofaváltás ideje
Amerre épp a szél fúj

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke, országgyűlési képviselő és Gergely László, a PM aktivistája átadja a párt aktivistái által a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírásához gyűjtött mintegy tízezer aláírást Cseh Katalinnak és Benke Viktornak, a Momentum Mozgalom aktivistáinak a Nyugati téri aluljáróban 2017. február 16-án.
Fotó: MTI/Kovács Attila
A korábban stadionstopozó, nolimpiázó ellenzék viselkedésében újabban markáns változást figyelhetünk meg. Arculatváltásnak is nevezhetném, ám az túlságosan szolid – jobb szó ide a pofaváltás kifejezés. Pofa kell ahhoz, méghozzá vastag bőrrel, ahogy a nemrég még élsportszapuló politikusok most, a magyar sportsikerek farvizén hirtelenjében lelkes nemzeti drukkerekké lettek. Ott domborítanak a sporteseményeken, bajnokokat, olimpikonokat méltatnak. Híveik sem tudnak eligazodni rajtuk. „Stratégiaváltásra kényszerültek – magyarázta lapunknak minap Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. – Arra hajlanak, amerre épp a szél fúj.”
Nagy siker A Pál utcai fiúk
Zalaegerszeg ismét összefogott
Reprezentatív baromság
Röszler Dóra országos bajnok
Csatlakozásunk pillanatnyilag hasonlítható a párhuzamosokéra
Zala megyében magas a szociális intézményekben az átoltottság

Egy nővér beadja a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagját egy nőnek a Zalaegerszegi Gondozási Központban 2021. augusztus 12-én.
Fotó: MTI/Varga György
Zala megyében magas a szociális otthonokban a gondozottak és a gondozók átoltottsága, és sokan kérik a harmadik vakcinát is a megye 63 intézményében – közölte a zalai kormánymegbízott csütörtökön az MTI-vel.