Folyamatban a tárgyalások a névhasználatról
A Veszprém ellen, hazai pályán kezd a ZTE KK

Gáspár László szerint folyamatosak a tárgyalások a névhasználatról.
A ZTE Kosárlabda Klub Kft. taggyűlésén korábban döntés született arról, hogy a tulajdonos Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának egyhangú támogatásával a klub ügyvezető igazgatója a helybéli Gáspár László lett.
Az ügyvezetőt arról kérdeztük, hogy van-e már névadó támogatója az NB I B Piros-csoportjában induló ZTE KK-nak. Mint ismeretes, a korábbi névadóval, a Zalakerámia Zrt.-vel évente történt – két bajnoki szezon között – a szerződés megújítása. Most erre nincs lehetőség, hiszen a Zalakerámia Zrt.-t felvásárolta a Szatmári Cégcsoport. Másrészt az NB I-ből való kiesés után a másodosztályban nehezebb támogatót találni.

Nikola Lazics vezetőedző eligazítást tart.
Fotók: ZTE KK
– Folyamatosak a tárgyalások a lehetséges partnerekkel, ám ezek még kezdeti stádiumban vannak. Szeretnénk, ha a bajnokság kezdetére már lenne névadó szponzora a csapatnak – mondta a Zalatájnak Gáspár László.
A ZTE KK továbbra is a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban fogadja ellenfeleit. A név itt azért nem változott, mert a szerződés év végéig érvényes.
Ekler Elemér
A sorsolás a linkre kattintva érhető el.