Vakolathímzésről – és faragásról Bertalan Péter építészmérnökkel

A vakolathímzés vagy vakolatfaragás hagyományos népi technika, aminek – örvendetes módon – az újjászületését látjuk Zalaegerszegen és a szomszédos településeken. Ennek a technikának elkötelezett híve Bertalan Péter építészmérnök, a Faragószék Kft. ügyvezetője. Vele beszélgettünk.

– Mi adta az ötletet ennek a régi technikának újbóli alkalmazásához?

– A hagyományos népi építészetben, elsősorban a magyar parasztházak homlokzatán alkalmazott díszítőtechnikákkal egyedivé varázsolták elődeink épületüket. Ez a népi technika elsősorban a képírás rendszerével dolgozik, az így felkerült képek, írások sok esetben visszaolvashatóak. Nem idegen ez a zalai, de főként a dunántúli népi építészetben. Úgy gondolom, hogy korunk sokszor sablonos, dísztelen épülethomlokzatain jó lenne változtatni, s ehhez kiválóan alkalmas lehet a hagyományos népi technika.

– Hogyan fogadják az emberek az ilyen módon díszített épületeket?

– Magánházak és középületek is lettek hasonló módon díszítve az elmúlt években. Jó látni és érezni, hogy az emberek szívesen fogadják a vakolathímzéses, vakolatfaragásos módszert, de semmiképpen nem szeretnénk divatot csinálni ebből, nem a „tömeggyártás” a célunk.

– A jelek, motívumok kiválasztása hogyan történik?

– Ezek szinte minden esetben kötődnek az épület múltjához, annak szerepéhez, vagy a tulajdonos által képviselt szellemiséghez. Olyasmihez, amit az épületben élők fontosnak tartanak elmondani a világnak olyan képi nyelven, ami kortalan, mondhatjuk, hogy „időtlen”, de semmiképpen sem „idétlen”!

– Egy régi népi technikáról van szó, vagyis nyilván falvakban is akadt már munkájuk, nem csak Zalaegerszegen…

– Egy nemrég befejezett munkát említenék, ami nagyon alkalmas arra, hogy a vakolathímzés és vakolatfaragás lényegét, üzenetét érzékeltessük. Van Zalaszentivánon egy épület, a régi kisiskola, a jelenlegi IKSZT. Adta magát, hogy a korábbi – a faluközpontot meghatározó – jellegtelen és torz homlokzatot egy kicsit emberközelebbivé varázsoljuk. Zalaszentiván, a név kötelez. Keresztelő Szent Jánosra utalva a nyári napforduló ünnepkörét hordozza a település neve önmagában. Ez pedig nem kis dolog, az évköri ünneprend egyik sarkallatos pontja. A fordulat a fény- sötétség változásában van, hiszen a Szentivánéj fénybeli tetőzése után a Nap elindul azon a pályán, ami először az őszi napéjegyenlőséghez, majd a téli sötétponthoz, napfordulóhoz vezet. De Keresztelő János ezt saját életpéldájával mutatta fel nekünk, hiszen meglátván Jézust, felismerte, hogy neki félre kell állnia, önfeláldozó módon átengedni tanítványait annak a fényességnek, kinél ragyogóbbat ember fia még nem látott: Az Isten fiának, a későbbi Krisztusnak. Ezt a fordulatot, ezt az önfeláldozó szeretetet jeleníti meg a középső osztópárkány jelképe. De a mi magyar hagyományunk még ennél is többet üzen. Az önzetlen szeretet, tehát a fényben leggazdagabb időszak a családdal, az anyai szeretettel mutatja meg önmagát. Az oromzat fő helyén, középütt magukat a (zalaszentiváni) anyákat kívántuk megjeleníteni.

– Nem túlzás ez? – kérdezheti bárki…

– A fészekkel, a fiait saját vérével tápláló madárral mégiscsak ez a helyzet. Ezek a fiókák és a fészekre visszaszálló „önmaguk” az élet körforgását jelzik, lévén, hogy hamarosan ők lesznek azok, akik majd – ha nevelésünk hathatós volt – szintén tovább adják az életet a saját utódaiknak, akár önsebző módon. Nem tévedés tehát, hogy ezt a jelrendszert mindenki sajátjának érezheti, mindenki azonosulhat azzal a gólyával, turullal, madárral, akit nap mint nap láthat a kisiskola oromhároszögében. Ezek mellett az, hogy az iskolai nevelésben dolgozók ezt a magatartást hivatásként megélve is gyakorolhatják, csak hab a tortán, lévén, hogy ebben az épületben mégiscsak évtizedekig működött az az iskola, amiből szentivániak sok-sok nemzedéke indult el az életbe. Ezek fényében kapott új „arculatot” a település egyik ikonikus épülete. Nyelvünk pontosan fogalmaz. Arculatot, azaz arcot kapott a két „ablak-szemmel”, így a „homlok-zat” beszédessé vált, olyannyira, hogy nem akármit akar mondani, hanem a fent taglaltakat kívánja – talán nem is annyira nehézkesen – elénk tárni.

Ekler Elemér