Életének 94. évében elhunyt Ujvári Sándor. A Zala Megyei Tanács egykori elnöke, országgyűlési képviselő, követségi tanácsos a Heves vármegyei Szihalmon született. Az egyetem elvégzése után került Zalába, ahol sok évtizeden keresztül jelentős szerepet vállalt a megye gazdasági, kulturális, közéleti és sport életének dinamikus fejlesztésében.

Ujvári Sándornak nagy érdemei vannak a megye legnagyobb sportegyesületének, a ZTE dinamikus fejlődésében. Talán nem véletlen, hogy egy sporttal összefüggő riportsorozat egyik epizódjával emlékezünk rá.

Elnök úr, nyugodjon békében!

Ekler Elemér

 *  *  *

Az Old Traffordtól Kozármislenyig

– avagy a ZTE tündöklése és bukása (26.)

Ígéretünkhöz híven ezúttal Ujvári Sándor, a Zala Megyei Tanács egykori elnöke a riportalanyunk. Döntő érdemei vannak abban, hogy a ZTE labdarúgó-csapata 1972-ben az élvonalba jutott. A vele készített riport első részét olvashatják most. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan látja a ZTE jelenlegi vergődését.

– Szerintem olyan sokan elmondták már a véleményüket erről a sajnálatos folyamatról, hogy nem tudok újat mondani, s talán nem is érdekes már, amit mondanék – szögezi le elöljáróban.

– Ha nem tartanánk fontosnak, akkor nem kerestük volna meg a kéréssel, hogy ossza meg véleményét olvasóinkkal. Nagy szerepe van abban, hogy NB I-es labdarúgó-csapata lett egykor Zalaegerszegnek…

– Soha nem tagadtam, hogy a ZTE nagyon közel áll hozzám. Ezért is foglalkoztat, hogy mi lehet az oka ennek a látványos, de számunkra nagyon szomorú visszaesésnek. Korábban szinte minden mérkőzésen kint voltam a stadionban, de amióta ez a légiósdömping gyökeret eresztett Zalaegerszegen is, már nem megyek. Ez nem az én világom. A végső döntést az adta, amikor az egyik szezon előtt vagy tíz légióst igazoltak. Számomra ez a csapat már nem a ZTE volt, még akkor sem, ha hivatalosan ezt a nevet viselte.

– Sorozatunkban többen is megjegyezték: nem a légiósok ellen vannak, csak az arány nem mindegy. Lokálpatrióta gyökerek nélkül a magyar bajnokságban nehéz szerethető csapatot a pályára küldeni… Ne hasonlítsuk a mi helyzetünket a klubvilág élvonalához, ahol profitot termelnek az egyesületek. Nálunk viszont veszteséget. Ehhez nem kellenek légiósok…

– Az első, s elég hosszú eredményes időszakban a ZTE vázát zalai, zalaegerszegi játékosok alkották. Természetesen mindig voltak célirányos igazolások, de ezeknek a játékosoknak a többsége zalaivá vált, gondoljuk csak Bolemányi Jánosra, Balázs Zsoltra, Ambrus Zoltánra, Molnár Lászlóra, s még sorolhatnám hosszasan. Jó volt a csapatszellem, jól érezték magukat Zalaegerszegen…

…- s jók voltak a körülmények…

– Mi törődtünk a játékosokkal! Szinte napi kapcsolatunk volt… Ismertem a gondjaikat, akármennyi volt a munkám, mindig szakítottam időt arra, hogy figyeljek a csapatra. Érezték a játékosok ezt a törődést, így sokan Zalaegerszegen telepedtek le.

– Nem volt problémája abból, hogy túl sokat foglalkozott a csapattal?

– A szurkolók részéről soha, hiszen minden lépésem azt szolgálta, hogy jó csapat legyen Zalaegerszegen. Ezek a játékosok a szurkolók kedvencei voltak. Ráadásul volt munkahelyük. Na jó, most lehet azt mondani, hogy csak a fizetésükért mentek be, de ez így nem igaz. Voltak, akik valóban dolgoztak, sőt iskolába jártak, diplomát szereztek. A mostani gyakorlat jobb? Megkapják a pénzüket (ha időben megkapják), nincs értelmes elfoglaltságuk, nincs kapcsolatuk a mindennapokkal, az egyszerű emberekkel. Nincs kötődésük Zalaegerszeghez!

– Biztos volt a ZTE anyagi háttere abban az időben?

– Mindig stabil volt. Nem fordulhatott elő, hogy egy játékosnak anyagi problémája legyen.

– Volt, hogy személyesen Öntől kértek segítséget?

– Igen. Mindig megoldottuk a helyzetet. Természetesen csak reális igényekről lehetett szó.

– Kanyarodjunk vissza beszélgetésünk elejére, amikor azt részletezte, hogy egy idő után miért nem ment már ki a ZTE mérkőzéseire…

– Én is olyan voltam „csak”, mint a többi ZTE-szurkoló. Nem tájékoztattak, hogy milyen a klub helyzete. Miért is tették volna, hiszen már nem voltam funkcióban. Az igazság az: nem is nagyon érdekelt, hogy honnét teremtik elő azt a pénzt, ami a klub működtetéséhez szükséges. A mostani vezetéssel nem volt szoros a kapcsolatom. Meglepő volt, hogy megkaptam a ZTE  életmű díjat…

– Elnézést, hogy közbevágok, de muszáj! Ezt a bizonyos díjat – ha jól emlékszem – még az előző elnöktől, Lang Józseftől vehette át Szőcs Jánossal együtt 2002-ben. Ezt a díjat mindketten megérdemelték, aki ezt vitatja, az nem ismeri a zalaegerszegi labdarúgás történetét…

– Ez valóban így van, a Városi Sportcsarnokba tartott ünnepségre hívtak, de sejtelmem sem volt arról, hogy miért. Nagy, s egyben kellemes meglepetés volt számomra ez a díj. Furcsa ezt kimondani, de azóta minden kapcsolatom megszakadt a ZTE-vel.

– Konkrétabban: a jelenlegi vezetéssel nem is alakult ki kapcsolata?

– Nem.

– Egyszerű szurkolóként hogy tudja jellemezni ezt a folyamatot?

– Nagy szomorúság van bennem ezt a vergődést látva. S akkor még arra kell gondolni, hogy mi lesz akkor, ha a jelenlegi vezetők is bedobják a törölközőt… Elolvasom a tudósításokat, az újságokon keresztül kísérem figyelemmel az eseményeket. Tudja, az a szomorú, hogy Kocsárdi Gergelyen és Vlaszák Gézán kívül Zala megye egyetlen játékost sem ad ennek a csapatnak. Ezt a két játékost ismerem, s nagyra is becsülöm kitartásukat. Ha klubhűségről beszélni lehet, akkor a jelenlegi ZTE-nél Kocsárdin és Vlaszákon kívül más példát nem tudok említeni. Az ember mindig arra számít, hogy talán jobb lesz. Még bennem is van ilyen bizakodás.

E.E.