Egy ZTE-interjú utóélete (4.)

A nyíregyházi mérkőzés után a ZTE-játékosok arcára van „írva” az eredmény.
A Kazincbarcika elleni 5-0-s győzelmet nyíregyházi vereség követte. Azt pedig szünet a bajnokságban. Van idő arra, hogy folytassuk Pedrosa Damiánnak, a Zalatájnak adott terjedelmes interjújának magyarról magyarra fordítását. Nem viccnek szántuk ezt a mondatot. Sajnos a tizenhárom kérdésre adott válaszokból nem sok konkrétumot tudunk az új vezetésről, a tulajdonváltás körülményeiről, s a valódi célokról sem.
Pillanatnyilag csak annyi biztos, hogy kilenc forduló után utolsó a ZTE FC. S ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a ZTE NB I-be való legutóbbi visszajutása után most a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy búcsúzik az élvonaltól.
A nyolcadik kérdésünk a következő volt: „Arra nem gondoltak, hogy a klub cégvezetője zalaegerszegi kötődésű legyen?”
Elég hosszú választ kaptunk a klub elnökétől, de nem sok konkrétum szerepelt ebben. A kérdésre adott válasz egyik mondata pedig igazán mesteri mellébeszélés: „Úgy gondoljuk, végül egy olyan magyar szakembert választottunk, aki hatékonyan tud velünk együttműködni, és segíteni tud abban, hogy a klub a hosszú távú víziónkkal összhangban haladjon előre.”

Pedrosa Damiánnak és a szakmai stábnak lesz munkája a bajnoki szünetben.
Valamivel árnyaltabb a klub honlapján megjelent írás. Érdemes szó szerint közölni Berta Csaba bemutatását:
A közelmúltban változás történt klubunk cégvezetői pozícióját illetően. Mocnek Mária távozott a ZTE FC vezetőségéből, 2025. augusztus 1-től ezt a feladatkört immár Berta Csaba látja el, aki több éves szakmai tapasztalattal és elkötelezettséggel érkezett klubunkhoz.
»Az új elnökség, Damian Pedrosa és Andres Jornet kérésére érkeztem, akik a klubot működtető cég vezetésére kértek fel. Az általuk felvázolt stratégia, a rájuk jellemző energia és együttműködési szándék remek alapot jelent egy fenntartható, sikeres klub jövőjéhez. Közös célunk, hogy a ZTE FC mérkőzéseire egyre többen kilátogassanak, és tovább építsük a helyi futballszerető közösséget.
Munkám túlnyomó részét a cégüzemeltetési teendők fogják kitölteni, amelyek közé tartozik többek között a helyi közösséggel, a partnerekkel, valamint a hazai és nemzetközi szövetségekkel való kapcsolattartás is. Emellett legalább ilyen fontos feladatom lesz a sportszakmai oldallal való szoros együttműködés, amelynek során kiemelt célunk, hogy a hozzánk érkező játékosokat és szakembereket minél gyorsabban és hatékonyabban integráljuk, számukra kifogástalan, nyugodt környezetet biztosítva annak érdekében, hogy teljes mértékben a labdarúgásra tudjanak koncentrálni.«”
Hát ebből sem tudtunk meg sokat a klub célkitűzéseit, működését, az NB I-es szerepléssel kapcsolatos elvárást illetően.

Berta Csaba az Újpesttől érkezett Zalaegerszegre.
Fotók: ZTE FC
Berta Csaba labdarúgáshoz való kötődését vizsgálva az közismert, hogy 2017-ben lett ügyvezető igazgató az Újpestnél, amelynek a belga Roderick Duchatelet volt a tulajdonosa. Előtte egy évig dolgozott a klubnál, mint pénzügyi és számviteli vezető. Közgazdászként a pénzügyi szektorban szerzett tapasztalatot. Miután a MOL-csoport átvette az Újpestet, távozott a klubtól. Hogy előtte milyen szakmai kapcsolata volt a labdarúgással, arról nem sok információ van, szinte semmi.
Visszatérve Berta Csaba bemutatásához, egy mondatot szeretnék idézni: „Kiemelt célunk, hogy a hozzánk érkező játékosokat és szakembereket minél gyorsabban és hatékonyabban integráljuk…”
A nyíregyházi mérkőzést látva lesz tennivalójuk. A ZTE gólja utáni idétlen és provokatív „szambázást” követően a légiós játékosok „integrálását” remélhetően már el is kezdték. Magyarországon nem szeretik ezt a magatartást. Éppen elég, ha a lelátón rendeznek felelőtlen személyek „fesztivált”.
Ekler Elemér
(Folytatjuk)
A témával kapcsolatos korábbi cikkeink:
Egy ZTE-interjú utóélete (3.) (2025.09.30.)
Egy ZTE-interjú utóélete (2.) (2025.09.25.)
Egy ZTE-interjú utóélete (1.) (2025.09.24.)
„Döntésünk stratégiai jellegű volt…” (2025.09.23.)
Megérkezett a válasz a ZTE FC elnökétől (2025.09.18)
Kérdések a ZTE FC elnökéhez (2025.09.17.)