Zalaegerszegen emeltek vádat
Internetes párkeresőn kicsalt intim fotókkal zsarolt a férfi
A Nyíregyháza környékén élő, fiatal férfi 2021 novemberében elhatározta, hogy, oly módon jut pénzhez, hogy az általa társkereső oldalakon regisztrált női profilon keresztül levelezésbe kezd férfiakkal, ráveszi őket arra, hogy küldjenek magukról intim fotókat, hogy azokkal majd zsarolni tudja őket. A férfi terve az volt, hogy a jelentkező idegen férfiaktól a chat beszélgetés során elkéri a telefonszámukat, és amikor már küldtek fotókat – magát valótlanul ügyvédnek kiadva – telefonon felhívja őket azzal a hamis indokkal, hogy a társkereső oldalon küldött intim tartalmú képeket idegenek felhasználták, amely miatt a sértett ellen büntetőeljárás, illetve per indulhat.
A férfi a beszélgetések során felajánlotta a sértetteknek, hogy a kilátásba helyezett hátrányos következményt elkerülhetik, amennyiben egy meghatározott összeget fizetnek neki.
A sértettek elhitték a hallottakat és tartva a következményektől, magukat fenyegetve érezték, ezért teljesítették, illetőleg szándékukban állt teljesíteni a férfi által kért összegek kifizetését. A férfi a zsarolással megszerzett pénzek utalására vádlott társa bankszámlaszámát adta meg, akinek eleinte nem, de idővel tudomása volt a számlájára érkező pénzek bűnös eredetéről.
A férfi ezzel a módszerrel összesen nyolc sértetteket károsított meg több millió forint összértékben, mely kár a nyomozás során nem térült meg.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfivel szemben – aki ellen hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények miatt a Szegedi Járásbíróság előtt is büntetőeljárás van folyamatban – többrendbeli zsarolás bűntette miatt emelt vádat. (Zala Vármegyei Főügyészség/dr. Jánky Judit sajtószóvivő)