Átadták a Szakály István-díjakat
Március 21.-én került sor a WHC Consulting zalaegerszegi székházában a Szakály István-díjak átadására. A Szakály István Sportalapítvány három évtizede minden évben átadja a díjat az arra érdemeseknek. Ezzel azt is szeretné elérni, hogy az egerszegi atléták egyetemi, főiskolai tanulmányaik alatt is maradjanak a ZAC versenyzői, vagy a diplomaszerzés után térjenek vissza. Az évek múltával bővült a díjazottak köre azokkal, akik társadalmi munkájukkal, támogatásukkal segítették a klub működését.
A díjátadáson részt vett a névadó Szakály István, az alapítvány elnöke, felesége, Szakály Istvánné és Tóth Zoltán, a WHC alapító tulajdonosa, aki sok éven keresztül volt a ZAC elnöke.
Az idei díjazottak:
Rácz Sándor, aki részt vett a ZAC létrehozásában, önkormányzati képviselőként pedig a rendszerváltás után nagyban segítette annak életét és működését. Muszil Ágnes, a Zalaszám-ZAC kiváló versenyzője, aki az idén államvizsgázik a pécsi egyetemen. A középtávfutó szeretne az U23-as Európa-bajnokságra is kijutni. Edzője, Góczán István a 2025. évi harmadik díjazott, aki 13 éves kora óta atletizált, középtávfutóként ért el sikereket, majd az edzői pályára lépve eredményes versenyzőket nevelt.