Péterünk a Duna-part felé tántorog, majd vízbe repül a telefon…
Fotó: Facebook

A pillangóval gondom van, de gyorson és háton tűrhetően, mellen elég jól úszok.

Már csak a víz hőmérsékletére, az alacsony vízállásra, vagy az áradásra kell figyelnem, ha Magyar Péter a Dunába lök bennünket.

Figyelemre méltó gesztus, hogy a nemzetmentő Petike nem a szaros Szajnában akar látni bennünket, újságírókat. Péter a lopott (rabolt) telefonnal kezdte előbb, azt dobta a Dunába. Most mi következnénk. (Még szerencse, hogy nem a Dunába lövetésről van szó.)

Apropó úszás. Most még a nemzet ügyeletes megmentőjét viszi magával a Tisza árja. Nagy úszótudományra nincs szüksége. Aztán jön az apadás. Ekkor már lesznek gondok.

Az amerikai pénzek is elapadnak. Már a lehallgatások sem hoznak pénzt, kapcsolati tőkét. A diktafonokat is el kell adnia a végén.

Hogy a mi Péterünk hányszor tagadta meg eddig „istenét”? Ahányszor szüksége volt rá. Hozzá képest Judás hű szövetségese volt Jézusnak…

Ekler Elemér