„Semmiféle eljárást nem indítottak” az iskolaszervezők

2024. 09 04. 09:18

Baracskai polgármester a csáfordi közösségszervező programon

Baracskai József a 2024/25-ös tanév első napján ajándékot ad át a csáfordi közösségszervező programon. Mert iskolának nem nevezhető – ezt maguk a BPS-osok állítják.

Több kérdésünkre sem válaszolt Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere, s ez a hallgatás többet elmond, mint egy semmitmondó reagálás.

A képviselő-testület tagjai is némasági fogadalmat tehettek, mert a Budapest School Zala csáfordi iskolanyitásával kapcsolatban feltett kérdéseinkre (a részletek az ügyben korábbi cikkeinkben találhatók – a szerk.) egyedül ifj. Veress János válaszolt.

Apropó iskola. Alapvetően annak indult. Így fordultak a szervezők az önkormányzathoz támogatásért. Így is kötöttek szerződést. Aztán közbeszólt a Belügyminisztérium.

„A fenti cikkben szereplő »iskola« jelenleg nem létezik, létesítésére pedig semmiféle eljárást nem indítottak az érintettek, így biztosan kijelenthető, hogy az intézmény szeptember 1-jén iskolaként nem tudja megkezdeni a működését. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartani, egy iskola alapításának megvannak a feltételei, az eljárások szabályozottak, sajnálatos, hogy ha a kezdeményezők erről nem tudnak.”

Zalaszentgrót hivatalos FB-oldalán jelentek meg a fotók.

Erre – pillanatokon belül – megtörtént az „átkeresztelés”. Szó sincs iskoláról! Nem iskola, nem intézmény, hanem „közösségszervező program”.

»Szeretnénk pontosítani a megjelent cikk tartalmát: a Zalaszentgróton induló kezdeményezésünk nem egy államilag elismert iskola, nem iskolai telephely és így nem intézmény, hanem egy közösségszervező program. A zalai gyerekek a BPS veszprémi telephelyére lesznek beiratkozva, és a hivatalos működési engedéllyel rendelkező telephely csak 2025 szeptemberében indulhat el.«

Aztán eljött a becsengetés. Zalaszentgrót polgármestere a tanév első napján a város ajándékával kedveskedett az óvodásoknak és a kisiskolásoknak.

Baracskai úr ellátogatott a csáfordi (most már nehéz eldönteni, hogy mi is valójában) – nevezzük – bázishoz. Meglepetésére kisdiákoknak álcázott közösségszervező programot talált. Az ajándékot azért átadta.

Nem tudom, hogy legutóbbi cikkünk óta Bartus Babett BPS Zala alapítótag már szembesült-e azzal, hogy az ANTSZ és az EMMI (mint hivatkozott engedélyező hatóság) már nem létezik. Furcsa volna, ha ezek engedélyével manapság akár egy közösségszervező programot is lehetne indítani.

Ekler Elemér
(Folytatjuk)

Mi nem várunk ajándékot Zalaszentgrót polgármesterétől, csak egy határozott választ: érvényesnek tartják-e a szerződést a megvalósulás tükrében?
Fotók: Facebook

A témával összefüggő korábbi cikkeink:

A képviselők is hallgatnak Zalaszentgróton (2024.08.30.)

Szupersuli vagy átverés-show (4.) (2024.08.26.)

Szupersuli vagy átverés-show (3.) (2024.08.23.)

Szupersuli vagy átverés-show (2.) (2024. 08. 22.)

Szupersuli vagy átverés-show? (2024. 08. 21.)

A csáfordi iskolaépület átadása (2024. 08. 07.)

Lesz-e becsengetés szeptemberben Csáfordon? (2024.06.25.)

Havi 130 ezer forint szülői hozzájárulás (2024. 05. 07.)

Kártérítés és az alternatív iskola bérlete (2024.04.18.)

„Alternatív” iskola indulhat Zalaszentgróton (2024.04.10.)

A zalaszentgróti iskola-biznisz 3. (2024.03.28.)

Térítésmentesen kaphatja vagyongazdálkodásba az ingatlant 2. (2024. 03. 27.)

Térítésmentesen kaphatja vagyongazdálkodásba az ingatlant 1. (2024. 03. 26.)