Szupersuli vagy átverés-show (4.)

2024. 08 26. 11:08

A Facebookon július 9.-én ez jelent meg: „Képviselői kezdeményezésre tartott tájékoztatót a Csáfordon szeptemberben induló Budapest Schoollal kapcsolatban Pados Balázs és Bartus Babett. Az oktatásra, beiskolázásra, tandíjra vonatkozó információk megosztása mellett a résztvevők megtekinthették a leendő iskola épületét, amelynek a felújítási folyamata zajlik.” (Vagyis itt még iskoláról van szó.)

A cikksorozat második részét rengetegen (több, mint 19 ezren) érték el eddig, s a hozzászólásokból megállapítható, hogy a zalaszentgrótiaknak nem sok információjuk van a csáfordi alternatív iskoláról.

Tanulságos az egyik észrevétel, ami érinti Zalaszentgrót Önkormányzatának kommunikációját is:

„Az iskola témától teljesen függetlenül valóban ez a helyzet most »iskolapéldája« a tájékoztatásnak, a város médiáján (»közösség magazinja«, honlap, fake oldala) folyó – kissé egyoldalú – (siker)kommunikációnak. Vannak témák amikről valahogy nem sikerül őszintén beszélni, beismerni, hogy nem úgy alakul(t), pedig nem lehet minden szép és jó, vannak körülmények és emberként hibázhatunk is, ami velejárója annak, hogy valamit teszünk és nem a csodát várjuk. S ha valaki valahol szóvá tesz bármi hiányosságot, az lesz a rossz, arra rá kell ugrani és online ízekre szedni (talán valaki magára ismer, ez történt most a valóságot közlő médiummal is, de máskor másokkal).

Nincs őszinte beszéd, nincs őszödi beszéd – pedig lenne téma… (ha már oktatás, például a középfokúért mit tett a város az elmúlt fél évben és korábban?). A város lapjában másfél évtizede nem volt egy olvasói levél, ami esetleg hiányosságokat fedne fel, vonna kérdőre, megszólítani egy vezetőt akár egy pengeváltásra. Ez nem fér bele a kommunikációs irányzatba, az image-be, pedig sokszor jobb és hitelesebb lenne…

A város face oldaláról már többször »eltűnt« »oda nem illő« hozzászólás és a hozzászóló is, és persze vannak, akik kellően védik online is a magazinban olvasható »hivatalos« központi véleményt. Pedig van olyan több évtizede működő civil szervezet, mely 25 év után »eltűnt« a város honlapjáról… Sőt a város »közösség magazinjától« ugyanez a csapat távol van tartva, tegyen bármit is a városért pl. környezetvédelem terén. Nem olvashattok a fényes magazinban egy betűt sem róla (idei első várostakarítás, kupakszív, korábban Béke ligeti fák öntözése), helyette van ugyanott más zaj keltése: zümmögés a méhlegelőn.

Szerencsére jelen média, ahol e sorokat írjuk, rendszeresen beszámol arról a tevékenységről amik a »közösség magazinjában« nem jelenhetnek meg. Köszönjük Zalatáj Kiadó!

(Természetesen számolva azzal, hogy ez a hozzászólás nem lesz mindenki számára szerethető, nekik javaslom, hogy elfogultság és első felindulásos és esetleges online megbélyegzés helyett gondolkozzanak el kicsit mélyebben…) Szép napot!”

 

* * *

Az épület falán sem a „közösségszervező program” felirat szerepel.
Fotó: Zalatáj

Az index.hu-n megjelent cikk (Szülői kezdeményezésre nyílik szupersuli Zalában) után azonnal reagált a Belügyminisztérium a tervezett szupersulival kapcsolatban.

Nem biztos, hogy mindenki elolvasta a korábbi részeket, ezért most felidézzük:

„A fenti cikkben szereplő »iskola« jelenleg nem létezik, létesítésére pedig semmiféle eljárást nem indítottak az érintettek, így biztosan kijelenthető, hogy az intézmény szeptember 1-jén iskolaként nem tudja megkezdeni a működését. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartani, egy iskola alapításának megvannak a feltételei, az eljárások szabályozottak, sajnálatos, hogy ha a kezdeményezők erről nem tudnak.”

Az iskola szervezői azonnal „pontosítottak”:

„Szeretnénk pontosítani a megjelent cikk tartalmát: a Zalaszentgróton induló kezdeményezésünk nem egy államilag elismert iskola, nem iskolai telephely és így nem intézmény, hanem egy közösségszervező program. A zalai gyerekek a BPS veszprémi telephelyére lesznek beiratkozva, és a hivatalos működési engedéllyel rendelkező telephely csak 2025 szeptemberében indulhat el.”

 

* * *

Vajon birtokában volt a képviselő-testületnek döntés előtt minden információ?

Az ellentmondásos helyzet feloldását remélve kerestük Baracskai Józsefet, Zalaszentgrót polgármesterét. A következő levelet küldtük neki:

„Tisztelt Polgármester Úr! A csáfordi alternatív iskolával kapcsolatban érdekes fejlemények merültek fel.

A Zalaszentgróti Képviselő-testület 2029. június 30-ig a MiSulink Nonprofit Kft. részére telephelyként nyilvántartásba vett oktatási intézmény céljából havi bruttó 20 ezer forintért bérbe adta a Zalaszentgrót 5279/1 hrsz.-ú ingatlant azzal a feltétellel, hogy gondoskodik a leendő iskola indításához szükséges engedélyezési eljárások lefolytatásáról és költségeinek viseléséről, valamint a Csáfordért Alapítvány, vagy annak alapítója megvalósítja a nevezett oktatási célnak megfelelő felújítást és vállalja annak költségeit.

Ezzel szemben az iskola indításának felelősei egy olyan nyilatkozatot tettek közzé az index.hu-n megjelent cikk kapcsán, hogy »Szeretnénk pontosítani a megjelent cikk tartalmát: a Zalaszentgróton induló kezdeményezésünk nem egy államilag elismert iskola, nem iskolai telephely és így nem intézmény, hanem egy közösségszervező program. A zalai gyerekek a BPS veszprémi telephelyére lesznek beiratkozva, és a hivatalos működési engedéllyel rendelkező telephely csak 2025 szeptemberében indulhat el.«

Tisztelt Polgármester Úr! Ön szerint a szerződés feltételei mindkét fél részéről betartásra kerültek?”

 

* * *

Várjuk a Városháza, Baracskai József válaszát.
Fotó: Zalatáj

Választ eddig még nem kaptunk. Pedig kíváncsiak lennénk a polgármester véleményére. Tudomásunk szerint ugyanis Zalaszentgrót Város Önkormányzata és a MiSulink Nonprofit Kft. között létrejött helyiségbérlési szerződésben ez szerepel:

Bérbeadó Zalaszentgrót Város Önkormányzata Képviselő-testületének a /2024. (IV. 15.) számú határozatában foglaltak alapján bérbe adja, Bérlő bérbe veszi a jelen szerződés 1. pontjában meghatározott ingatlant oktatási intézmény (iskola) működtetése céljából.

A szerződés több pontjában is rögzítve van, hogy az ingatlan oktatási intézményként működik, sőt az is, hogy a bérleti szerződést állami közoktatási közfeladat érdekében határozott öt évre kötik.

Nos, a szervezők ezzel szemben maguk jelentik ki, hogy „kezdeményezésük nem egy államilag elismert iskola, nem iskolai telephely és így nem intézmény, hanem egy közösségszervező program.”

Akkor ez most hogy van polgármester úr, jegyző asszony, képviselő hölgyek és urak? Egy közösségszervező programmal kötöttek szerződést?

Van ebben a szerződésben egy olyan pont, hogy mindkét felet megilleti a rendkívüli felmondási jog. Ez akkor is életbe léphet, ha a bérlő nem rendeltetésszerűen és szerződésszerűen használja az ingatlant…

Önök szerint egy közösségszervező program azonos egy oktatási intézménnyel, iskolával? Sőt mint írtuk fentebb: a bérleti szerződést állami közoktatási közfeladat érdekében határozott öt évre kötik…

Hát… ebben az ügyben valami nem stimmel. Továbbra is kíváncsiak vagyunk Baracskai József polgármester véleményére.

Ekler Elemér

(Folytatjuk)

 

A témával összefüggő korábbi cikkeink:

Szupersuli vagy átverés-show (3.) (2024.08.23.)

Szupersuli vagy átverés-show (2.) (2024. 08. 22.)

Szupersuli vagy átverés-show? (2024. 08. 21.)

A csáfordi iskolaépület átadása (2024. 08. 07.)

Lesz-e becsengetés szeptemberben Csáfordon? (2024.06.25.)

Havi 130 ezer forint szülői hozzájárulás (2024. 05. 07.)

Kártérítés és az alternatív iskola bérlete (2024.04.18.)

„Alternatív” iskola indulhat Zalaszentgróton (2024.04.10.)

A zalaszentgróti iskola-biznisz 3. (2024.03.28.)

Térítésmentesen kaphatja vagyongazdálkodásba az ingatlant 2. (2024. 03. 27.)

Térítésmentesen kaphatja vagyongazdálkodásba az ingatlant 1. (2024. 03. 26.)