Lesz-e becsengetés szeptemberben Csáfordon?
A Zalatáj több alkalommal is foglalkozott a Zalaszentgrót csáfordi városrészében tervezett alternatív iskola ügyével.
Mint ismeretes, a város közgyűlése 2029. június 30.-ig a Misulink Nonprofit Kft. részére bruttó 20 000 Ft/hó bérleti díjjal használatba adta a 5279 hrsz-ú ingatlant.
Kíváncsiak voltunk, hogy miképpen áll az iskolaindítás, ezért megkerestük Perecz Pétert, a Csáfordért Alapítvány kurátorát, akitől a következő választ kaptuk:
„Tisztelt Ekler Elemér Úr,
Először is köszönöm folyamatos érdeklődését iskolánk ügye iránt.
Kérem alábbi válaszomat változatás nélkül, egészében szíveskedjék közölni.
Az előkészületek a terveknek megfelelően, megfelelő ütemben zajlanak. Az épület felújítása az utolsó szakaszához érkezett, folyamatosan épül a közösség, és nemutolsósorban összeállt egy szakmailag is kimagasló pedagógusi csapat. Felkészülten várjuk tehát a gyermekeket.
Az ő felvételük sikerrel megkezdődött, azóta is folyamatosan tart. A jelenleg nyitott helyekre természetesen minden, az iskola értékrendjével azonosuló családot várunk, de különösen örülnénk, ha ezeket helyi gyerekek tölthetnék be.
Ennek támogatására éppen egy ösztöndíj programot készítünk elő, melyről hamarosan olvashatnak majd Facebook oldalunkon és remélhetőleg a Zalatáj Kiadó hasábjain is.
A szeptemberi kezdéssel kapcsolatos végső, hivatalos döntést a sokoldalúan elfogadott projekt ütemterv szerint július 31-én hozza meg a Budapest School szervezete, erről csak azután kívánok nyilatkozni. Kérném ezt tiszteletben tartani.
Tisztelettel, Perecz Péter”
Természetesen tiszteletben tartjuk Perecz Péter kurátor úr kérését, s keressük majd augusztusban.
Ekler Elemér
https://www.facebook.com/p/BPS-Zala-61552779964826/
A témával összefüggő korábbi cikkeink:
Havi 130 ezer forint szülői hozzájárulás (2024. 05. 07.)
Kártérítés és az alternatív iskola bérlete (2024.04.18.)
„Alternatív” iskola indulhat Zalaszentgróton (2024.04.10.)
A zalaszentgróti iskola-biznisz 3. (2024.03.28.)
Térítésmentesen kaphatja vagyongazdálkodásba az ingatlant 2. (2024. 03. 27.)
Térítésmentesen kaphatja vagyongazdálkodásba az ingatlant 1. (2024. 03. 26.)