35 milliárdos beruházás Zalaegerszegen
Autóipari beszállítói gyár épül a vármegyeszékhelyen

Balaicz Zoltán a zalaegerszegi beruházások növekvő számát is kiemelte.
Fotó: Balaicz Zoltán facebook oldala
Hosszú előkészítés és többkörös tárgyalás után szerda koraeste jelentették be Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, hogy 10 ezer négyzetméter nagyságú gyár épül Zalaegerszegen, a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya és a Rheinmetall gyár mellett. A Flex új üzeme a magyarországi autógyártóknak (így például a BMW-nek) fog nagyfeszültségű elektromos és hibrid járműalkatrészeket gyártani. Emellett a Ford és a Volkswagen vállalatokkal is szerződéses kapcsolatba kerül a cég.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító amerikai Flex beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. május 29-én.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
– A fejlesztés 210 új munkahelyet teremt, melyből 20 álláshely magasan kvalifikált lesz és a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódik majd. A beruházás értéke 35 milliárd forint (10 milliárd forint az új iparcsarnok megépítése, 25 milliárd forint pedig az automatizált csúcstechnológia). A 10 ezer négyzetméteres új üzem építése még a nyáron elkezdődik és 2025 nyarán szeretnék is átadni – mondta Balaicz Zoltán polgármester. A 35 milliárd forint értékű projekt megvalósulását 7,8 milliárd forint állami támogatással segíti a kormány, a részleteket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Paul Baldassari, a Flex elnöke, Péter Ágota, a Flex alelnöke, Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő jelentette be.
Az elmúlt években folyamatosan fejlődött Zalaegerszeg gazdasága. 2014 és 2023 között közel 5 ezer új munkahely jött létre, manapság már a munkaerőhiány a legkomolyabb kihívás a vállalatok számára.

Péter Ágota Erika, a Flex magyarországi alelnöke (b1), Paul Baldassari, a Flex globális gyártási és szolgáltatási divízió elnöke (b2), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b3), Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (b4), Vigh László, Zalaegerszeg fideszes országgyűlési képviselője (b5) és Joó István, az export növeléséért felelős helyettes államtitkár (b6) a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító amerikai Flex beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. május 29-én.
A munkanélküliség így alakult a városban:
– 2014: 7,5 %
– 2023: 2,5 %
A gazdaság fejlődésének legjobb fokmérője a helyi iparűzési adóbevétel összegének alakulása:
– 2014: 3,2 milliárd Ft
– 2020: 4,5 milliárd Ft
– 2023: 7,5 milliárd Ft
Olyan gazdasági ökoszisztéma alakult ki Zalaegerszegen, ahol jelen van és összekapcsolódik a termelés, a kutatás-fejlesztés, az innováció, a szakképzés, az egyetemi oktatás, valamint a különféle szolgáltatások.