Zalai diákok északi szomszédainknál

2024. 05 29. 11:14

Szlovákia a természet és a kultúra csodája

Hernád: áttörés túra.

Az Egervári László Általános Iskola és Zalaszentiváni Telephelye 7. osztályos tanulói a Határtalanul pályázat (HAT-KP-1-2023/1-000296) keretében 2024. május 6 és 11 között ellátogattak a Felvidékre, hogy megismerkedjenek az ott élő emberek történelmével, szokásaival, kultúrájával és természeti kincseivel.

Az utazás május 6-án kezdődött, korán reggel az iskolánknál gyülekeztünk. Az első helyszínünk Dunaszerdahely volt, ahol elsőként a Kodály Zoltán Alapiskolát látogattuk meg. Az ott tanuló diákok és a tanárok is kedvesek és vendégszeretők voltak. Előre elkészített fényképek segítségével bemutattuk a településünket és iskolánkat, majd közös irodalomóránk volt, megtekintettük az intézményt, és végül vegyes csapatokkal egy váltóversenyen és focimérkőzésen vettünk részt.

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy Ibolya Olivér, az iskola igazgatója, és Ibolya Ildikó, a hetedikesek osztályfőnöke, a diákokkal együtt velünk tartottak, és bemutatták a város nevezetességeit. Elkísértek bennünket a MOL Arénához, melynek látogatása, és az egyik egykori játékossal, Németh Krisztiánnal való találkozás és beszélgetés nem csak a focisták, de mindannyiunk számára felemelő élmény volt.

Betlér: Andrássy kastély.

Útközben megkoszorúztuk a város ’48-as emlékhelyét, beszélgettünk országaink szokásairól, majd egy közös fénykép készítése után, szomorú szívvel mondtunk búcsút újdonsült barátainktól, és Pozsony felé vettük utunkat, majd a nyitrai vár volt az utolsó célpont a szálláshely elfoglalása előtt.

A második napunkat a trencséni várban kezdtük, ahonnan csodálatos panoráma nyílt a környező tájra és épületekre. Ezután a bajmóci kastélyhoz látogattunk. A kastély mesebeli megjelenése és a környező park szépsége különösen emlékezetes maradt számunkra. A nap érdekessége a selmecbányai bányamúzeum volt, ahol betekintést nyerhettünk a bányászat kemény és veszélyes világába.

A harmadik napon először a Gálik méhészetet, aztán a zólyomi kastélyt látogattuk meg. Ezt követően a Domica cseppkőbarlang csodálatos cseppkövekkel és különleges alakzatokkal teli belső tere lenyűgözött mindenkit. A barlangtól tovább indultunk a betléri Andrássy-kastély felé. A kastély varázslatos hangulata, egyedülálló berendezése, és a szobák saját története elbűvölt minket. Fáradtan szálltunk ki a buszból Rozsnyó városában, de megérte a városnéző séta.

Csorba-tó.

A negyedik nap egy tartalmas, négyórás túrával indult a Hernád-áttörésnél. Nagy élmény volt a sziklák mellett és a vízfelszín felett sétálni.  A 9 km-s útvonal nagyon kalandosnak bizonyult, ugyanis az alacsonyabban fekvő területekről a magasabb részekre láncok segítségével jutottunk fel. Utána elmentünk Lőcsére, ami kimondottan rendezett városnak bizonyult. Megtekintettük a főteret és a templomot, majd visszamentünk Kassára, ahol térkép segítségével jártuk körbe a nevezetességeket.

Az ötödik nap látnivalói szintén ámulatba ejtettek minket. Elmentünk a Magas Tátrába, ahol 1200 méterről tekinthettük meg a tájat. Ezután ellátogattunk a Csorba-tóhoz, és körbesétáltuk.  A tó elhelyezkedése, környezete szemet gyönyörködtető volt. A kötetlen beszélgetések és a természet közelsége nagyon nyugtatóan hatott ránk.

Az utolsó, hatodik nap szintén bővelkedett látnivalóban. Először a Rodostói-házat és a Miklós-börtönt tekintettük meg. Ezután a gyönyörű Szent Erzsébet-dóm következett, majd hazafelé vettük az útirányt. Fáradtan, de csodálatos élményekkel, boldogan tértünk haza.

Sz.M.