Zalában is otthonra találtak

2024. 05 29. 10:47

Közönségkedvenc lett a Czider

2012-ben kezdődött…

Magyarországon elsőként, 2012-ben vágott bele Tölyhi Orsi és Szabó Kata a ciderkészítésbe, és hamar eljutottak oda, hogy stabilan jó minőségű, a visszajelzések alapján szerethető cidert állítottak elő. A Magyar Czider Kft. megalapítása után Fejér vármegyében kezdték meg tevékenységünket, majd 2019-ben belevágtak a bővítésbe, és a zalai-dombságok között, Gelse és Kilimán határában találtak új otthonra. A ​​Golden Garden Invest Kft.-vel szoros, stratégiai együttműködést alakítottak ki, és a sokak által kilimáni almásként ismert új telephelyen (részben pályázati forrásból) lehetőségük nyílt a gyártási kapacitás bővítésére, valamint a gyártási és csomagolási technológia fejlesztésére.

A 40 hektáros almaültetvényen helyi almából, helyi munkaerővel gyártják a prémium minőségű cidert, mely 100%-ban frissen préselt almaléből készül és mindenféle mesterséges adalékanyagot nélkülöz.

Három fajta van forgalomban.

A palackos kiszerelés mellett az idei évtől már KEG-ben is elérhető a Czider, illetve folyamatosan kísérleteznek új típusú termékekkel. Idén második alkalommal vettek részt az Etyeken megrendezésre került Almás Kert Cider Feszten.

A forgalomban lévő 3 fajta Czider (száraz, félédes és limitált kiadású, brit típusú cider) mellett, egy új, innovatív termékkel is debütáltak. A 2020-ban elnyert Kutatási és Fejlesztési támogatás keretein belül a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE) karöltve létrehoztak egy gyógynövénnyel ízesített cidert, melyre szabadalmat is beadtak.

2019-ben találtak Zalában otthonra.

Almaillatú menta, muskotályos zsálya és hársfavirág kombinációja teszi mind illatában mind ízében még frissítőbbé és kellemesen aromássá a félédes Czidert, nem is beszélve a gyógynövények kedvező élettani hatásairól.

Ez a termék a fesztiválon abszolút közönségkedvenc lett, így a közeljövőben tervezik nagytételes gyártását is.

További információ: www.czider.hu

Közönségkedvencek lettek az új termékek.