Putyin: elutasÃtjuk bármely ország vagy szövetség igényét a kizárólagosságra

Putyin szerint Oroszország tisztelettel adózik a Hitler-ellenes koalÃció minden katonájának bátorsága elÅ‘tt.
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Mihail Metzel
Oroszország elutasÃtja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambÃciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott gyÅ‘zelem 79. évfordulóján a moszkvai Vörös téren megrendezett katonai dÃszszemlét megnyitva.
Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy Oroszország mindent megtesz a globális összecsapás megakadályozásáért, és nem engedi meg, hogy bárki is fenyegesse. Kijelentette, hogy az orosz hadászati erők állandó harckészültségben állnak.
Hangot adott álláspontjának, hogy a revansizmus és a történelem megcsúfolása, a nácizmus igazolása része a nyugati elit általános politikájának. Ugyanakkor arról is szólt, hogy Oroszország tisztelettel adózik a Hitler-ellenes koalÃció minden katonájának bátorsága elÅ‘tt, és soha nem felejti el a közös harcot és a szövetség hagyományait a nácizmus elleni küzdelemben