Súlyos természetkárosítás Pethőhenyén és Alibánfán

2024. 03 13. 08:28

A kockásliliom megint útban volt

A fotó megörökítette „munka” közben a traktort.

A Vörös Pimpernel című kalandfilm – ami a francia forradalom idején játszódik – nem rossz alkotás. Magyarul skarlátvirágot jelent lefordítva, nem úgy mint a kockásliliom a földből  kifordítva a Natura 2000 területen.

Nőnap előtt, március 7-én történt. Alibánfai lakosok jelentették, hogy a pethőhenyei külterület 0147 helyrajzi számú rét virágzó területét leboronálták. Kockásliliomok virágoztak ott. Magyarországon védett növény, természetvédelmi értéke 50 ezer forint. Nyilván nem ezzel akarták a hölgyeket köszönteni.

Másnap összeült Pethőhenye képviselő-testülete, hogy a súlyos természetkárosításról tárgyaljon. Ez azért is aktuális volt, mert ezen a területen már másodszor bántak el így a kockásliliommal. Ráadásul ez a földterület a Natura 2000-hez tartozik. A testület úgy döntött, hogy feljelentést tesz az ügyben.

Akadtak szerencsés kockásliliomok is, amelyek megúszták a boronálást.
Fotók: Zalatáj

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a helyszíni szemle megtörtént, a vizsgálat folyamatban van.

Információnk szerint a környezetvédelmi hatóság is vizsgálja az ügyet. Tájékoztatást kapott az esetről a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága és az Agrárminisztérium is.

Időközben a Zalatáj megtudta, hogy Alibánfán is – a pethőhenyeinél nagyobb területen – hasonló eset történt, ahol ugyancsak szemlét tartott a rendőrség.

A Zalatáj értesülése szerint az érintett területeken annak a cégnek a gépe végzett munkát, amelyet korábban már megbüntettek ezzel a védett növénnyel kapcsolatos kártétel miatt.

A részletekre, az újabb fejleményekre visszatérünk. A friss híreket az esettel kapcsolatban honlapunkon (www.zalatajkiado.hu) kísérhetik figyelemmel.

Ekler Elemér