Kinek a háborúja? (2.)

2024. 03 05. 10:20

A zalai kötődésű dr. Boros Imre közérthető módon ad választ

Boros Imre: – A nyugati pénzpiac az ukrajnai agrárium felett is uralkodni szeretne.
Fotó: YouTube

Nehéz eligazodni ebben a háborús helyzetben. Nehéz, mert a közvélemény nem kap hiteles tájékoztatást az ukrán-orosz háború valódi hátteréről, ráadásul a jelenlegi állásról sincsenek reális információk. Folytatjuk beszélgetésünket dr. Boros Imre közgazdásszal, az első Orbán-kormány Phare-ügyekért felelős miniszterével, akinek zalai kötődése közismert.

– Az ukrán gabonadömping miatt a gazdák utcára vonultak. Mi ennek a háttere? Önt ismerve nyilván nem a szokásos diplomáciai semmitmondás lesz a válasza…

– A nyugati pénzpiac az ukrajnai agrárium felett is uralkodni szeretne. Tulajdonképpen ez már meg is történt. Ukrajna immár az övék. Már a multinacionális magáncégek gabonáját adják el. A magánpénz-hatalom mindig hamis zászló alatt szokott harcolni.

– Erről szólnak a proxyháborúk?

– Időnként kiderül, hogy ki kivel tudna megállapodni. Egyértelmű, hogy csak az oroszok tudnának egyezségre jutni az Egyesült Államok által jegyzett multicégekkel. Ukrajnának ebbe nincs beleszólása. Amikor az ENSZ által előkészített tűzszüneti tárgyalás volt, aláírásra készek voltak a dokumentumok, az ukránok ezt bemutatták a világbirodalom képviselőinek. Azok csak annyit mondtak: nem szabad aláírni. Azóta is folyik a háború.

További USA-segítségre várva… Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Fotó: Jim Lo Scalzo/EPA

– Ezért is tragikomikusnak tűnhet az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kijelentése, hogy ők Ukrajnáért, sőt Európáért harcolnak.

– Úgy harcolnak Ukrajnáért, hogy Ukrajnát beáldozzák a nem ukrán érdekeknek. Ami abban az országban van, annak nagy része már nem az övék. Termőföldekből 17 millió hektár már garantáltan nyugati tulajdonban van, a többit pedig bérlik. Az áruk piacra juttatásához Ukrajnának semmi köze. Az ukrán ipar részvényesi tulajdonának jelentős része már nem ukrán kezekben van. A nemzetközi magánpénz-birodalom maga elé tolja Ukrajnát, de nem ő pénzeli, hanem az Európai Unió és az amerikai költségvetés. A hasznot viszont ők zsebelik be.

– Magyarországot támadják, hogy nem vesz részt aktívan ebben a proxyháborúban…

– Hazánk vezetése kellő időben észrevette ezt a csapdahelyzetet. Olyan gazdaságpolitikai szerkezetet alakított ki a keleti nyitással, ami kedvező az országnak. A halálra ítélt német cégek egy része is Magyarországra településsel szeretne kiutat találni ebből a helyzetből.

Ekler Elemér
(Folytatjuk)

Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A keleti nyitás kedvező az országnak.
Fotó: Economx

Az interjú előző részei:

Kinek a háborúja? (1.) (2024. 03. 01.)