Kifosztotta, meglopta és bántalmazta hajléktalan társait a férfi

2024. 03 05. 11:00

Több bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.
Fotó: Zalatáj

A 25 éves zalaegerszegi férfi 2023. március 4-én a délutáni órákban ismerősével találkozott a zalaegerszegi autóbusz pályaudvaron, majd beszélgetés közben elkísérte őt a közeli élelmiszer boltba, ahol másik férfi alkoholt vásárolt. A sértett a vádlott által is jól láthatóan, a pénztárcájából készpénzzel fizetett, majd a pénztárcáját a kabátja bal oldali zsebébe tette. Ezt követően együtt tovább mentek a Kaszaházi úti kerékpárút, Zala-híd melletti kerékpáros pihenőjéhez, ahol leültek egy padra és beszélgettek, a sértett pedig elfogyasztotta az alkoholos italokat, majd a padon ülve elaludt. A vádlott az alvó sértett kabátjának zsebéből kivette a sértett pénztárcáját, és azt a benne lévő 120 000 forinttal, valamint a sértett személyes okmányaival együtt ellopta, majd távozott a helyszínről. Az okozott kár nem térült meg.

A vádlott 2023. március 23. napján reggel 7 óra körül a Zalaegerszeg, Hock János utca 98. szám alatti hajléktalan szálló étkező helyiségéből, az étkező asztalról ellopta az egyik ott lakó férfi 65 290 forint értékű mobiltelefonját és azzal távozott az épületből. Másnap reggel beköltözött a szállásra és az egyik 81 éves lakótársát, a közöttük kialakult heves szóváltást követően, nyakánál fogva, egy „csípődobással” a földre lökte. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló bordatörést szenvedett.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfivel szemben kifosztás bűntette, lopás vétsége és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat. (Zala Vármegyei Főügyészség/dr. Jánky Judit sajtószóvivő)