Lemond-e parlamenti mandátumáról Fekete-Győr András?

2024. 02 12. 15:13

Fekete-Győr Andrást – nem jogerősen –bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Fidesz kommunikációs igazgatója arra vár választ Fekete-Győr Andrástól (Momentum), hogy lemond-e parlamenti mandátumáról és visszavonul-e a közélettől, miután a bíróság bűnösnek találta hivatalos személy elleni erőszak vádjában.

Hollik István hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta: Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszak vádjában bűnösnek találta a bíróság.

Adódik a kérdés: vállalja-e a politikai felelősséget, azaz lemond-e parlamenti mandátumáról és visszavonul-e a közélettől? – jelentette ki a kormánypárti politikus.

„Most kiderülhet, hogy a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek van-e következménye” – fogalmazott bejegyzésében Hollik István.

* * *

Az ügyészség a 2018. decemberi demonstráción eldobott füstgránát, valamint az azt követő lökdösődés miatt emelt vádat Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András ellen. 2023 májusában az elsőfokú ítéletben felmentették mindkettejüket a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól, de az ügyészség fellebbezett, így most másodfokon született döntés az ügyben.

Hétfőn reggel újra bíróság elé kellett állnia a Momentum két képviselőjének, Szarvas Koppány Bendegúznak, valamint Fekete-Győr Andrásnak.

Az ügyészség képviselője kérte, hogy Szarvas Koppány Bendegúzt és Fekete-Győr Andrást is mondja ki bűnösnek a törvényszék csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, és ítélje őket felfüggesztett szabadságvesztésre. A védők beszéde után ismét az utolsó szó jogán szólalhatott fel a két vádlott, elsőként Szarvas Koppány Bendegúz mondta el, hogy nem ártott senkinek, és ilyen a szándékában sem állt.

Fekete-Győr András csatlakozott az elmondottakhoz, valamint hozzátette, hogy ő csak a véleménynyilvánítás szabadságával élt, amikor részt vett a tüntetésen.

Lévárdi Ferenc bíró ismertette a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletét, amivel megváltoztatták az elsőfokú bíróság határozatát, e szerint hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bűnös mind a két vádlott.

Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács. Szarvas Koppány Bendegúz esetében a jogi minősítést változtatta meg a törvényszék az elsőfokú végzéssel szemben, így maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a döntés meghozatalához Szarvas Koppány Bendegúz szintén gondolkodási időt kért, míg Fekete-Győr András védőjével együtt fellebbezett a döntés ellen, így az ítélőtáblán folytatódik az ügy.