Most Afrikáért lobbizik
Cseh Katalin Facebook-munkássága általában két témakörre szorítkozik: hol az európai vezérkarral tengelyt akasztó piszok Orbán-kormányról ír, hol az uniós parlament mennybevitelén fáradozik. Ezért is meglepő a brüsszeli kontinensasszonyka mostani tanulmánya, amely az afrikai kultúrák helyes értelmezéséről és a földrészen tett gyümölcsöző látogatásáról tájékoztatja a közösségi oldalára látogatókat.
„Afrika népének erőteljes hangja és elképzelései vannak a saját jövőjéről. A mi feladatunk, Európa feladata pedig az, hogy meghallgassuk őket, nem pedig, hogy kioktassuk” – magyarázza a Momentum uniós képviselője, milliárdosmutyi-gyanúsítottja, aki saját fotóját is mellékeli a bejegyzéshez. (Éppen egy nagy méretű szerecsen ember társaságában örvendezik.) „Óriási megtiszteltetés, hogy a vezető liberális frakció alelnökeként részt vehetek az idei RenewPAC-konferencián Dakarban, Szenegál fővárosában – írja a kacarászó asszonyka, aki büszke rá, hogy az Európai Unió elkötelezetten támogatja az afrikai, karibi és csendes-óceáni térség fejlődését.
A sodró erejű beszámolóból szinte kihallik a saját hatása alá kerülő szerző önfeledt lihegése, ami azonban csak tovább ingerli a Cseh-tanulmány feldúlt kommentelőit. Egyikük ezt írja: „Európának az lenne a feladata, kiskezitcsókolom, hogy elzavarja az olyan élősködőket, mint kegyed.” Egy másik úgy látja: „Afrikának inkább arra lenne szüksége, hogy Nyugat-Európa fejezze be végre a földrész szisztematikus kirablását”.
(A legtöbben persze a Cseh-mutyi iránt érdeklődnek, de ott szájzár van.)
Pilhál György
Magyar Nemzet